Főpróbát tarthatnak az erdélyi pártok?

LM
Forrás: MTI
2011. december 22., csütörtök 12:02
Noha Romániában csak 2012 decemberében tartanak parlamenti választásokat, körvonalazódik, hogy időközi választásokon már korábban megmérkőznek egymással az erdélyi magyar pártok.

Romániában három olyan képviselői, illetve szenátori körzetben várható, hogy a jövő év első felében időközi választásokat írnak ki, amelyet a közelmúltig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusai töltöttek be.

Kolozs megyében az augusztusban elhunyt Pálfi Zoltán képviselő helye üresedett meg, Bihar megyében Lakatos Péter képviselői helye, miután szeptemberben a politikust a Számvevőszék vezető tanácsába választották, és lemondott a mandátumáról, Hargita megyében Gyerkó László mondott le az elmúlt napokban a szenátori mandátumról, miután a Versenytanács tagjává nevezték ki. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ideiglenes elnöke az MTI-nek elmondta, mind Hargita megyében, mind Bihar megyében arra készülnek, hogy jelöltet állítsanak a megüresedett hely betöltésére, a Kolozs megyei időközi választással kapcsolatban egyelőre nem döntöttek.

Nincs veszély

Toró elmondta, a Hargita megyei magyar–magyar verseny nem jár annak a veszélyével, hogy a magyarság elveszítse a tisztséget, hiszen a választókerületben jelentős a magyar többség. A bihari választókerületben az EMNP ideiglenes elnöke szerint 53 százalékos a magyar többség, úgyhogy ott azt javasolták, hogy állítsanak közös jelöltet a magyar pártok, javaslatukat azonban az RMDSZ elutasította.

Két megyében győzelemmel számol az RMDSZ

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azzal számol, hogy az elvesztett háromból két mandátumot az időközi választásokon is megszerez” – nyilatkozta az MTI-nek Kovács Péter, a szövetség főtitkára. Hozzátette, Biharban is, Hargita megyében is választási győzelemre számítanak. Kolozs megyében belátják, nincs esély a mandátum újbóli megszerzésére, hiszen Pálfi Zoltán a romániai választási rendszer sajátossága következtében a nem hasznosult szavazatok visszaosztása során szerzett mandátumot a megyének egy olyan körzetében, ahol alig van magyar lakosság.

A főtitkár Kelemen Hunor elnök szavait idézte, amelyek szerint „a szövetség ajtaja nyitva áll. Ezen be lehet jönni, lehet tárgyalni”. Kérdésre nyomatékosította azonban, hogy csakis az RMDSZ színeiben induló jelöltről tárgyalnak. Nem számolnak azzal a lehetőséggel, hogy közösen állítsanak egy formailag függetlenként benevezett jelöltet. „A romániai magyarság 22 éve valamennyi választáson bizonyította, hogy bízik az RMDSZ-ben, semmilyen más elképzelés nem működőképes” – jelentette ki az RMDSZ főtitkára.

Főpróba

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kérdésre elmondta, az MPP mind a bihari, mind a székelyföldi választáson egy formailag független jelölt állításában gondolkodik, amelyet az MPP mellett az EMNP is támogathatna. „Ha sikerül egy jobboldali alternatívát felmutatni az RMDSZ-szel szemben, ez afféle főpróbája lehetne a jövő év végi parlamenti választásoknak” – jelentette ki az MPP elnöke. Szász törvényértelmezése szerint azért kell független jelöltet indítani, mert időközi választásokon nem lehet átlépni a választási törvényben megszabott parlamenti küszöböt. A nem parlamenti pártok jelöltjei tehát semmiképpen nem szerezhetnek mandátumot.

Elodázzák a választást?

A romániai választójogi törvény értelmében egy-egy parlamenti hely hivatalosan is elismert megüresedését követő 90 napban kell a kormánynak kiírnia a választásokat, amelyeket a kiírást követő 45 napon belül kell megrendezni. Az MTI parlamenti forrásokból arról értesült, hogy a mandátum megüresedésének a hivatalos megállapítása a gyakorlatban hónapokig elodázható. Az sem biztos tehát, hogy tartanak időközi választásokat, hiszen a rendes választások előtti hat hónapban erre már nem nyújt lehetőséget a választási törvény.

Hirdetés
Hirdetés