Hazai cégek törhetnek be a keletkezett résbe

PR
MTI
2011. december 14., szerda 21:01
A kormány kiemelt feladata lesz, hogy növekedési terven keresztül forrásokkal támogassa a hazai piacra termelő kis- és középvállalkozások fejlesztési törekvéseit és elősegítse a szektor szereplőinek piacra lépését – mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogáton.

A politikus a kormányzat országjárásának keretében, egy zártkörű fórum előtt megtartott sajtótájékoztatón az ország gazdasági helyzetét elemezve rámutatott: a forint folyamatos gyengülése még mindig komoly problémát okoz, a devizahiteleseknek és a devizában eladósodott önkormányzatoknak drágul a havi törlesztése, az árfolyamváltozáson keresztül pedig növekszik az állam adóssága is.

Ebből a rossz gazdasági helyzetből és a szükségből kell erényt kovácsolnia a magyar gazdaságnak – szögezte le Kósa Lajos. Közlése szerint ennek egyik eszköze éppen a gyenge forint és az erős euró lehet: a gazdaság bizonyos ágazataiban ugyanis annyira megdrágult az import, hogy kevesebb külföldi termék érkezik az országba, az így keletkezett piaci résbe pedig az elképzelések szerint hazai cégek törhetnek be termékeikkel.

Hirdetés

Ez a lépés a foglalkoztatást bővíti és a GDP növekedését segíti – mondta Kósa Lajos, hozzátéve, hogy ahhoz, hogy az ágazatok magukhoz térjenek, az államnak kell támogatást nyújtani a piacképesség érdekében fejlesztéseket indító vállalkozásoknak. Ehhez – a Matolcsy-féle növekedési terv szerint – nagyságrendileg 1000 milliárd forint tőkét lenne szükséges kihelyezni a vállalkozásokhoz.

Húszezret meg kellene szüntetni

A Fidesz alelnöke szerint a forráskihelyezés mellett le kell bontani a vállalkozások piacra lépését akadályozó adminisztratív-jogszabályi korlátokat. Ennek érdekében – folytatta – a jelenlegi mintegy 180 ezer jogszabály közül mintegy húszezret meg kellene szüntetni. Kósa Lajos a költségvetés áttervezésével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a korrigált számok tarthatók. A kormány a foglalkoztatás terén sokat vár a Start munkaprogram elindításától is, amelynek segítségével 200-250 ezer embert lehet bevonni a munkaerőpiacra. A sajtótájékoztató után zártkörű fórumon vett részt Debrecen polgármestere.

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS