Brüsszeli erőfölény

Saját alaptörvényük megsértésétől sem riadtak vissza

PR
Magyar Nemzet
2012. február 08., szerda 04:15
A Magyarország és az Európai Unió (EGK, EK) közötti kapcsolatok története a kezdetektől azt mutatja, hogy az unió mindenkor visszaélt erőfölényével, a kétoldalú tárgyalások folyamán domináns pozíciójából hátrányos feltételeket diktált, ennek során nemegyszer a súlyos szerződésszegésektől és saját alaptörvényének durva megsértésétől sem riadt vissza – olvasható a Magyar Nemzetben.

Mohi Csaba, aki a Brüsszellel megkötött kereskedelmi és társulási megállapodások tárgyalásainál a magyar kormánydelegáció szakértője volt, cikkének harmadik részében az utóbbi hónapok és napok történéseivel összefüggésben áttekinti, hogy a tagországoknak és az unió egyes intézményeinek milyen jogosítványai és kötelezettségei vannak, ki és miért tartozik felelősséggel.

A Magyar Nemzetben megjelent sorozat legújabb részét a szerdai számban olvashatja.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. Herwegh 2012. március 28., szerda 19:10
    Sok jót írtatok. Megfigyelhető, hogy olyan országokat támadnak, amelyek fellendülőben vannak. Tehát itt nem a demokrácia és a szabadságjogok, stb. terjesztése a cél, hanem a megtámadott országok gazdasági és politikai destabilizációja. A gazdasági konkurencia tönkretétele. Előbb rossz hír terjesztésével, rágalmazással, aztán úgy a törvényhozó mint a végrehajtó szervek hatalmát bitorló ítélkezéssk útján a sajtóval kormányozzák a világot. A megtámadottaknak még védekezésre sem adnak alkalmat. A vádakat semmi érvvel nem támasszák alá. Ez a valódi diktatúra. Sajtó- és médiadiktatúra.
  2. tibor 2012. február 08., szerda 16:41
    észre kell végre venni az unionak nem érdeke egy szilárd gazdasággal rendelkező provincia - a szánalmas Antaltól kezdve MO. a legdurvább - módon gyarmatosították a gazdasági hitmanek nincs mezőgazdaságunk (amíg a Lengyelek még éjjel is a mezőgazdasági kvótákról tárgyaltak a mocskos tetves pufajkás Horn azért, hogy minél előbb zabálni tudjon a potya svédasztalról aláírt mindent - eladták a trianonista franciáknak az energia és vízszolgáltatást -sőt garantálták az emelkedő profitot -ha pedig nem a kormány pótolja - azért élnek jól a mocskos békaevő franciák és többi redves mert mi fizetjük az ő villanyszámlájukat is otthon nem emel itt nyúzza a magyart hol vannak a cukorgyárak - a konzervgyárak mindent megvettek elpusztítottak hogy aztán a náluk gyártott szemetet adják el nekünk. Magyarország kiéheztethető állapotban van ha holnap nem szállítanak szlovák húst és tejet meg minden más szemetet akkor éhen halhatunk a Magyar mezőgazdaság képtelen ellátni az országot. A lengyelek szárnyalnak mert vezetőik legalább nem voltak hazaárulók.

    Az a fő bajuk, hogy felébredtünk és próbálunk újra felállni nem tudják tovább kitalicskázni a pénzt az országból. Mindegy nekik igazság a demokrácia szabadság, bármit tehetne Orbán, csak had vigyék tovább a profitot kifele. Hol vannak azok az emberek akik részt vettek gyáraink privatizációjában akiket megfizettek és hazaáruló módon hagytak mindent veszni saját jólétükért. Ezer halál rájuk és legyenek a leszármazottaik átkozottak ezrediziglen, a Magyar Nép vágóhídra vivői eladói. Hol vannak a bűnösök a bajanai veres oszkó horn medgyessy gyurcsány félék és azok akiknek a neveit sem tudjuk.

    Az a baj, hogy kinyílt a szemünk(az enyém rég nyitva van -mert nemmel szavaztam a csatlakozásra na nem mintha számított volna) végre lett egy olyan erő az országban amelyik nem hagyja teljesen vágóhídra vinni a nemzetet.
    A legújabb példa a Malév. Ezek összehangolt koncepciók. Rég tervezték ezt.

    Vékony ösvényen kell egyensúlyozni ha nagyon veszélyesnek ítélnek bennünket egyszerűen elpusztítanak. Számos forgatókönyv van amely bebizonyította, hogy amerika és bármely nagyhatalom akár merénylet árán is hajlandó megszabadulni egy hazafias politikustól. Az iraki forgatókönyv a legszemléletesebb. Az iszlámforradalom is a CIA és a Moszad műve aminek remek eszköze a Faszbuk - mert ugye azt senki sem hiszi, hogy ez a kis zsidó zukerberg gyerek csak úgy megcsinálta azt az oldalt. Ma már nem net van hanem faszbuk mindenki odalép onnan kattint máshova oda oszt meg a totális kontroll eszköze nem kell senki után nyomozni minden idióta önként és dalolva dugja a fejét a hurokba és árul el magáról mindent.

    Nem fogják egy könnyen a szájukból kivett zsákmányt hagyni, minden eszközzel Magyarország függetlenségének elpusztítására törnek.
    Barátok tekintetében pedig nem állunk jól. Mindenhol az elpusztításunkra törő szláv férgekkel vagyunk körülvéve.
  3. Rako 2012. február 08., szerda 12:32
    Kedves Szárnyas!
    "addig, amíg pl az energia drágább Magyarországon mint a legtöbb EU országban, addíg a magyar vállalatoknak lényeges hátrányuk lesz, ami szinte behozhatatlan!"
    És kinek a kezében vannak az energiaszolgáltatók?
    Német illetve globális vállalatokéban, akik mindent megtesznek, hogy ilyen módon is versenyképtelenné tegyék a a magyar (és több más nemzetiségű) vállalatokat.
    Hasonló volt a helyzet a cukorgyárakkal is.
    Felvásárolják - ha kell még "áron"-felül is, majd megszüntetik, nehogy versenytársuk, konkurensük lehessenek.
    A gazdag EU államoknak van egy számukra nogyon fontos export-cikkük: a munkanélküliség!
    A saját országukban levő munkanélküliek eltartása számukra vesztesség, az idegen országokbelieké pedig nem az ő dolguk.
    Ha a saját országukban alacsony a munkanélküliség, több ember fizet adót, nagyobb az állam jövedelme, csökkentheti az adókat, tehát nagyobb a hasznuk, több pénzük marad más országokban felvásárolni vállatokat.
    Ha pedig azok ellenállnak és hazájuk kormánya segíti őket, azonnal Brüsszelhez szaladnak: "törvénytelen állami támogatás". Azt persze nem lehet "törvénytelen"-nek nevezni, ha otthon kevesebb adót kell fizetniük mert munkanélküliséget exportáltak.
    Jó lenne ha a magyar külkereskedelmi mérlegben az importált munkanélküliség költségei is szerepelnének. (Pl most a Nokia.)
    Ezt külön kellene kezelni és annak az értékét levonni a községvetési hiányból, mondván, hogy ez egy manipulálható tétel, mely esetleg szándékosan azért emelkedett, hogy MO ne tudja betartani az előírt 3%-t és ezért büntethető legyen.
  4. gamma 2012. február 08., szerda 10:31
    Igen! A Dánoknak nincs, mert nem hajlandók átlépni azt a határt, ami kárukra válna, Svájc pedig soha(!!!) nem lesz az unió tagja! mert nem akar és pontosan tudja, hogy ez a véget jelentené számukra.
    Egyébként, éppen ezért nem NEKIK van egy gazdaságuk, hanem az ÖSSZESNEK van egy gazdasága! Ebbe "beintegrálódni" csak és kizárólag úgy szabad, hogy ne legyen köztük és közöttünk semmi különbség! Ha van, akkor már az egész semmit nem ér! ÉRTELMETLEN!!!!
    Vagy pedig nem igaz, hogy az ÖSSZESNEK van EGY gazdasága, akkor pedig valóban csak gyarmatosítók és gyarmatok viszonyáról lehet és van szó! Ezúttal Európa határain belül! (Mert hát Afrika már halálos, tehát nem megy, Ázsia meg még ennél is halálosabb, mert ha megpróbálnák, magát Európát semmisítenék meg, unióstól együtt.)
  5. szárnyas 2012. február 08., szerda 09:07
    Azért ezzel az "erőfölénnyel való visszaéléssel" kéretik óvatosabban bánni.
    Neki van egy gazdaságuk, és NEKÜNK!!! kell abba beintegrálódni. Szerintem a Dánoknak meg a Svájciaknak nincs ilyen problémájuk...
    Attól tartok nekünk is van mit a tejbe aprítani... Fel kellene már szívni magunkat.No és színvonalas versenyképes termékeket, és versenyképes árakon kellene megajánlani, és addig, amíg pl az energia drágább Magyarországon mint a legtöbb EU országban, addíg a magyar vállalatoknak lényeges hátrányuk lesz, ami szinte behozhatatlan!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS