A spanyolok büntetnék az ország eladósítóit

Keresztes Lajos, 2012. január 19., csütörtök 10:04, frissítve: csütörtök 10:04
A Die Welt című neokonzervatív német napilap Spanyolország az országot eladósító politikusokat bíróság elé kívánja állítani című cikkében foglalkozik az új madridi vezetés javaslatával.

Spanyolország bíróság elé kívánja állítani azokat a politikusokat, akik túllépik a költségvetésüket. A konzervatív kormány egy ilyen irányú törvényi szabályozást kíván bevezetni – nyilatkozta Cristóbal Montoro pénzügyminiszter.

„Egy állami döntéshozónak nem szabad a kereteken túllépni, ellenkező esetben meghamisítják a közösségi költségvetés mérlegét” – nyilatkozta a miniszter a Cadena SER rádióadónak. Ha egy kormány a jövőben több pénzt kíván elkölteni, mint azt tervezték, akkor adókat kell emelnie. A polgárok akkor a választásokon döntenek arról, hogy egyetértenek-e ezzel. Egy kormány nem teheti meg, hogy kifizetetlen számlákat tüntessen el a fiókban, ez ugyanis az átláthatóság hiányát jelenti. „Ezen a módon halmozzák az adósságot, ami a végén már elviselhetetlennek bizonyul.”

Montoro elismerte, hogy Spanyolországban egy vállalkozásnak egyes esetekben akár két évig is várnia kell, amíg az állam kifizeti a számláit. Mint a tárcavezető fogalmazott, a fizetési határidőket le kell rövidíteni, különben a vállalatok nem tudják magukat finanszírozni, és ezért csődbe juthatnak.

Die Welt (welt.de)

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 3 db

A hozzászólások mutatása