Elrontották Romney nagy napját

Kovács N. László, 2012. május 31., csütörtök 13:30
Mitt Romney texasi előválasztási győzelmével végre hivatalosan is megszerezte az elnökjelölti címet, a nagy napot azonban beárnyékolta egyik legfőbb támogatójának baklövése.

„Titokban Obamát támogatja Donald Trump?” – teszi fel a kérdést a Christian Science Monitor. Romney nagy napja ugyanis inkább a milliárdos ingatlanmogul és valóságshow-vezér legújabb baklövéséről szólt, mint a jelölt jelentős győzelméről. Trump szinte már megszállottan hisz benne, hogy Barack Obama nem az Egyesült Államokban született, és meggyőződésének nem fél hangot adni – annak ellenére, hogy a választók elsöprő többsége nevetséges összeesküvés-elméletnek tartja az egész ügyet, ráadásul Obama igazát már számtalan, egymástól független forrás bizonyította. A milliárdos a CNN egyik műsorában ismételte meg az elnök külföldi születéséről szóló elméleteit, aztán a Twitteren megerősítette véleményét, és a Watergate-botrányhoz hasonlította az ügyet.

Az Obama-kampány egyből támadásba lendült, felszólítva Romney-t, hogy határolódjon el „szélsőséges támogatóitól”, mint ahogy azt John McCain tette 2008-ban. „Ha ezt nem teszi meg, azzal újra bebizonyítja, hogy morálisan teljesen alkalmatlan az ország vezetésére” – szól a hirdetés szövege. Neves konzervatív elemzők azonban még ennél is élesebben kritizálták Trumpot. „Trump most óriási, gőzölgő tál szarspagettit tett le barátja, Romney asztalára” – írta David Frum, George W. Bush egyik vezető beszédírója. Mark McKinnon, McCain 2008-as kampánytanácsadója szerint a szélsőséges milliárdos barátsága azt mutatja az embereknek, hogy „Romney pénzért bármire hajlandó”. George Will jobboldali publicista pedig „hetvenkedő, tudatlan pojácának” nevezte Trumpot, és figyelmeztette Romney-t, az ilyen barátoknak komoly politikai ára lehet.

A republikánus elnökjelölt azonban nem határolódik el. „Nem értek egyet mindennel, amiben a támogatóim hisznek, és azt hiszem, ez fordítva is igaz” – fogalmazott. A Washington Examiner konzervatív publicistája szerint ez a helyes stratégia: a bocsánatkérések csak gyengének mutatják a jelöltet, ráadásul ha egybe belemegy, akkor nem tagadhatja meg a következő egy tucatot sem. „Romney-nak kerülnie kell mindent, ami eltéríti kampánya fő üzenetétől” – írja Byron York. Mindezek mellett nyilvánvalóan fontos szempont a pénz is: a texasi győzelmet Romney egy New York-i fogadáson ünnepelte, melyet Trump rendezett a tiszteletére – a pénzgyűjtő vacsora a becslések szerint legalább 2 millió dollárt hozott az elnökjelölti kampány számára.

The New York Times (nytimes.com), Christian Science Monitor (csmonitor.com), The Washington Examiner (washingtonexaminer.com)

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása