Engedélyt kaptak a románok, emelik a béreket

BL, 2012. május 6., 09:44, frissítve: 13:32
Júniustól 8 százalékkal emelik a közalkalmazottak bérét Romániában, és megkezdik az átlagon felüli nyugdíjakból jogtalanul visszatartott egészségbiztosítási járulékok visszafizetését – közölte vasárnapra virradó éjjel Florin Georgescu pénzügyminiszter-jelölt, miután a beiktatásra váró román kormány küldöttsége befejezte kétnapos tárgyalássorozatát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Bukarestben tartózkodó szakértői csoportjával.

A miniszterelnök-helyettesi és pénzügyminiszteri tisztségre jelölt Georgescu – aki jelenleg még a román központi bank kormányzóhelyettese – hozzáfűzte: a beiktatásra váró Ponta-kormány eltökélt szándéka, hogy visszaállítsa a megszorító intézkedések előtti szintre a közalkalmazotti béreket: első lépcsőben júniustól 8 százalékkal emelik az állami fizetéseket. Romániában 2010 júniusában ideiglenesen 25 százalékkal csökkentették a közalkalmazottak bérét. Tavaly év elején ebből 13 százaléknyit visszakaptak, és még körülbelül ugyanekkora emelésre lenne szükség, hogy bérük ismét elérje a 2010 eleji szintet.

Az átlagon felüli nyugdíjak esetében az alkotmánybíróság megállapította, hogy eddig több egészségbiztosítási járulékot vontak le belőlük, mint kellett volna. Ezt a különbözetet szintén júniustól kezdik visszafizetni, havonta – derült ki a pénzügyminiszter-jelölt beszámolójából.

A béremelésre és nyugdíj-kiigazításra a költségvetési hiánycél növelése árán lehet forrásokat biztosítani. Georgescu szerint a beiktatásra készülő új kormány küldöttségének sikerült megállapodnia az IMF szakértőivel arról, hogy az államháztartás hiánya idén a tervezettnél nagyobb legyen, de nem magasabb, mint a bruttó hazai  össztermék (GDP) 3 százaléka. Korábban Románia 1,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányban állapodott meg az IMF-fel.

A Ponta-kormányról hétfő délután szavaz a parlament. Ha megkapja a bizalmat, a kabinet kedden megtartja elő ülését, amelyen a tervek szerint elfogadja az IMF-nek küldendő új szándéklevelet a módosított költségvetési hiánycélról. Románia számára tavaly márciusban összesen 5,3 milliárd eurós, kétéves hitelprogramot hagyott jóvá az EU, az IMF és a Világbank. A készenléti megállapodást (stand-by arrangement) Románia elővigyázatosságinak tekinti, azaz nem hív le belőle pénzt, mindazonáltal a negyedéves felülvizsgálatokon át kell esnie, s a hiánycél módosítását is el kell fogadtatnia a hitelezőkkel.

A Victor Ponta által javasolt kormányt a független törvényhozók és a nemzeti kisebbségek képviselői is támogatják, így az új román kormány hivatalba iktatásához várhatóan meglesz a szükséges parlamenti szavazatszám – derült ki szerdán Bukarestben. A 21 tagú kabinetben a szociálliberális szövetség (USL) politikusai és szakértők – 17 tárcavezető és öt tárca nélküli miniszter – vállalnak posztot.

Forrás: MTI, MNO
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 00:01
  2. 22:48
  3. 22:26
  4. 22:07
  5. 21:55
  6. 21:45
  7. 21:30
  8. 21:23
  9. 21:10
  10. 20:59
  11. 20:41
  12. 20:32
  13. 20:23
  14. 20:20
  15. 20:05
  16. 20:01
  17. 20:00
  18. 19:43
  19. 19:21
  20. 19:05
  21. 19:00
  22. 18:55
  23. 18:42
  24. 18:32
  25. 18:12
  26. 18:10
  27. 18:08
  28. 17:54
  29. 17:46
  30. 17:25
  31. 17:05
  32. 17:00
  33. 16:50
  34. 16:48
  35. 16:44
  36. 16:30
  37. 16:24
  38. 16:09
  39. 16:05
  40. 16:02
  41. 15:54
  42. 15:45
  43. 15:34
  44. 15:12
  45. 15:05
  46. 14:51
  47. 14:30
  48. 14:16
  49. 14:11
  50. 14:01
hirdetés

Hozzászólások - 1 db

A hozzászólások mutatása