Iszonyatos összeget költenek fegyverkezésre

Kovács N. László

2012. május 20., 21:31
A tervezettnél nagyobb, 642 milliárd dollárról szóló költségvetést szavazott meg a Pentagonnak az amerikai képviselőház. A konzervatív politikusok ezzel jócskán túllépték a korábbi megállapodásban foglaltakat – a Fehér Ház vétóval fenyegetőzik.

Egészen pontosan 8 milliárddal többet szánnának a Pentagonnak a republikánusok, mint amennyiben nyáron a két párt megegyezett – sőt még azokat a költségcsökkentő megoldásokat sem engedélyeznék, melyeket maga a védelmi minisztérium javasolt. A többletpénzből rakétabázis épülne a keleti parton (melyet a hadsereg ellenez), és nyitva tartanák a Pentagon által bezárásra ítélt támaszpontokat. A hadi költségvetésen érződik, hogy választási évben készült, ugyanis egyik paragrafusa nyíltan korlátozná a demokrata elnök jogait a nukleáris leszerelés terén. A republikánus képviselőház ezenfelül ismét megerősítette az ellentmondásos törvényt, mely alapján a terrorgyanús egyéneket határozatlan ideig tárgyalás nélkül fogva lehet tartani.

A konzervatívok szerint Obama nem veszi elég komolyan a honvédelmet, ezért volt szükség az elnöki javaslatot túllépő költségvetés elfogadására. A megszavazott javaslat azonban minden bizonnyal megmarad üres gesztusnak, a demokrata többségű szenátus ugyanis nem fogja megszavazni, de a Fehér Ház is közölte, Obama nem fogja aláírni az esetlegesen asztalára kerülő költségvetést.

(Detroit Free Press, freep.com)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés