Kampánykörútra indulnak az apácák

Kovács N. László, 2012. június 18., hétfő 12:06
A republikánus költségvetési javaslat a szegényeket sújtaná leginkább, katolikus apácák egy csoportja ezért buszra ül, hogy kilenc államot megjárva tiltakozzon az elvonások ellen.

Az Apácák a buszon elnevezésű körút különböző, a szegényeket segítő intézményeket – pl. ingyenkonyhát, hajléktalanszállót – fog végiglátogatni kilenc állam területén. A nővérek célja, hogy rávilágítsanak ezekenek az intézményeknek a fontosságára; valamint hogy tiltakozzanak a Paul Ryan-féle republikánus költségvetés ellen, amely épp a ezeket a szociális szolgáltatásokat sújtaná a legszigorúbb elvonásokkal. „Ez sokak számára élet-halál kérdése” – fogalmazott Simone Campbell nővér, az utazást szervező Network nevű katolikus szervezet igazgatója. A körút június 18-án indul, a tizenkét nővér július elejéig lesz úton.

Az amerikai apácák ezzel megmozdulásukkal a Vatikánnak is üzennek. A Szentszék néhány hete súlyos kritikát fogalmazott meg a nővérekkel szemben (a Networköt külön kiemelték), amiért támogatják az azonos neműek házasságát, az abortutszt, és „radikális feminista nézeteket terjesztenek” – mindhárom kérdésben szembemenve a pápaság doktrínáival. A Vatikán azt is felrótta nekik, hogy nem hallgatnak a püspöki karra, nem fogadják el „erkölcsi útmutatását”. A jelenlegi körút épp egybeesik a püspökök hasonló rendezvényeivel, amelynek célja az Obama-kormány elleni tiltakozás. Ezért is jelzésértékű, hogy az apácák épp a republikánusokat kritizálják.

(The Des Moines Register, desmoinesregister.com)

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 08:54
  2. 08:49
  3. 08:43
  4. 08:37
  5. 08:21
  6. 08:11
  7. 08:04
  8. 08:01
  9. 07:49
  10. 07:38
  11. 07:33
  12. 07:30
  13. 07:27
  14. 07:26
  15. 07:16
  16. 07:15
  17. 07:14
  18. 07:07
  19. 07:01
  20. 06:37
  21. 06:36
  22. 06:18
  23. 06:06
  24. 05:50
  25. 00:01
  26. 23:23
  27. 23:23
  28. 22:55
  29. 22:38
  30. 22:22
  31. 22:08
  32. 22:00
  33. 21:58
  34. 21:45
  35. 21:38
  36. 21:31
  37. 21:30
  38. 21:25
  39. 21:18
  40. 21:05
  41. 21:00
  42. 20:59
  43. 20:52
  44. 20:50
  45. 20:46
  46. 20:39
  47. 20:33
  48. 20:26
  49. 20:24
  50. 20:23
hirdetés

Hozzászólások - 1 db

A hozzászólások mutatása