„Komoly veszélyben” a világháló szabadsága

Kovács N. László, 2012. április 15., 22:02, frissítve: hétfő 09:11
„Rémisztő a helyzet, sokkal rosszabb, mint azt néhány éve gondoltam” – nyilatkozta a The Guardiannek Sergey Brin, a Google alapítója.

A 38 éves, orosz származású milliárdos szerint sosem volt még ilyen komoly veszélyben a „nyílt internet” idealista eszméje. „A világ minden táján igen komoly hatalmú erők állnak szemben ezzel az elképzeléssel” – fogalmazott. Brin természetesen elsősorban a különféle állami beavatkozásokat tartja a legveszélyesebb fenyegetésnek. Öt éve még bizakodó volt: akkor úgy fogalmazott, nem hinné, hogy bármelyik ország képes lenne korlátozni állampolgárai hozzáférését az internethez. Mostanra azonban be kellett látnia, hogy túlságosan optimistán szemlélte a helyzetet. Kína, Irán, Szaúd-Arábia bebizonyította, hogy „a szellemet igenis vissza lehet gyömöszölni a palackba”, ahogy a Google-alapító fogalmaz.

Az úgynevezett „zárt világok”, azaz főként a Facebook és az Apple rendszere azonban szintén komoly korlátozásokat rejt magában. „Az ő szabályaik szerint kell játszanod, ezek a szabályok pedig felettébb restriktívek. Az alkalmazások adatait például nem lehet keresni. Egy, a Facebook által uralt internetes környezetben nem tudtuk volna létrehozni a keresőnket. A túl sok szabály megöli az innovációt” – magyarázta Brin.

A harmadik veszélyforrás az egyre hangosabb szórakoztatóipari lobbi, mely idén több, minden korábbinál szigorúbb törvényt igyekezett elfogadtatni (SOPA, PIPA). A kalózok ellen fellépő ágazat ezekkel a rendelkezésekkel „saját magát lövi lábon, vagy valami sokkal rosszabb helyen”. A szigorú tiltás helyett inkább tanulniuk kellene az illegális letöltőktől, véli a milliárdos. Ha az ember felmegy egy torrentoldalra, ott óriási a választék, gyorsan hozzájuthat a kívánt tárgyhoz, és az egyszerűen működik. A legális út elképzelhetetlenül bonyolultabb, ezek a falak pedig „még a tényleg vásárolni akaró egyéneket is inkább elriasztják” – fejtegette Brin.

(The Guardian, guardian.co.uk)

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 21:59
  2. 21:45
  3. 21:39
  4. 21:37
  5. 21:27
  6. 21:21
  7. 21:16
  8. 21:05
  9. 20:46
  10. 20:34
  11. 20:33
  12. 20:22
  13. 20:17
  14. 20:06
  15. 20:04
  16. 20:00
  17. 19:54
  18. 19:50
  19. 19:48
  20. 19:46
  21. 19:44
  22. 19:34
  23. 19:30
  24. 19:25
  25. 19:23
  26. 19:20
  27. 19:20
  28. 19:20
  29. 19:17
  30. 19:16
  31. 19:15
  32. 19:15
  33. 19:12
  34. 19:10
  35. 19:03
  36. 18:46
  37. 18:40
  38. 18:35
  39. 18:32
  40. 18:31
  41. 18:30
  42. 18:18
  43. 18:06
  44. 17:59
  45. 17:49
  46. 17:49
  47. 17:33
  48. 16:51
  49. 16:36
  50. 16:21
  51. 16:20
  52. 16:13
  53. 16:07
  54. 16:05
  55. 16:03
  56. 16:00
  57. 16:00
  58. 15:59
  59. 15:54
  60. 15:46
  61. 15:43
  62. 15:39
  63. 15:38
  64. 15:28
  65. 15:15
  66. 15:14
  67. 15:08
  68. 15:01
  69. 15:01
  70. 14:51
  71. 14:47
  72. 14:29
  73. 14:23
  74. 14:07
  75. 14:03
  76. 13:54
  77. 13:52
  78. 13:48
  79. 13:45
  80. 13:42
  81. 13:33
  82. 13:33
  83. 13:26
  84. 13:24
  85. 13:13
  86. 13:11
  87. 13:04
  88. 12:59
  89. 12:49
  90. 12:35
  91. 12:31
  92. 12:23
  93. 12:21
  94. 12:19
  95. 12:06
  96. 12:00
  97. 11:54
  98. 11:40
  99. 11:29
  100. 11:23
hirdetés

Hozzászólások - 1 db

A hozzászólások mutatása