„Kormányzati túlkapásról” dönt a bíróság

Kovács N. László, 2012. január 3., kedd 21:33, frissítve: kedd 21:33
Mocsárnak számít-e a száraz építési telek? Az amerikai legfelső bíróság egy kétségbeesett házaspár és a környezetvédelmi hivatal (EPA) vitájában tesz hamarosan igazságot.

Mike és Chantell Sackett az idahoi Priest Lake közelében szeretett volna házat építeni. Meg is vették a telket, és elkezdték a munkálatokat, hamarosan azonban megjelentek az EPA illetékesei, és közölték, le kell állítaniuk az építkezést, elszállítani a hulladékot, és (mintegy 200 ezer dollárt befektetve) három évig eredeti állapotában tartani a területet – ha ezt megteszik, akkor pályázhatnak építési engedélyre, ha nem, napi több tízezer dolláros bírságra számíthatnak. A hivatal intézkedését azzal indokolja, hogy a telek „mocsárnak, lápos területnek” számít – annak ellenére, hogy a család szerint egy szem nedvesség sem található rajta.

Sackették kérvényezték a helyi bíróságon, hogy meghallgatás dönthessen az ítélet jogosságáról, ott azonban elutasították őket, arra hivatkozva, az EPA közlése csupán figyelmeztetés, ami ellen jogilag lehetetlen tiltakozni – jöjjenek vissza, ha már megbírságolták őket. A büntetés azonban több millió dollárra is rúghat, a házaspár tehát inkább a legfelső bírósághoz fordult. Az ügy felkeltette a kormányzati túlkapásokra érzékeny jobboldal figyelmét. A házaspár televíziós műsorokban fordult meg, sőt a „magántulajdon elleni állami támadások” sorozatával foglalkozó kongresszusi meghallgatásra is beidézték őket. „Vissza kell vennünk a gyeplőt a senki által meg nem választott bürokratáktól” – fogalmazott az esemény szervezője, Rand Paul szenátor (az elnökjelölt-aspiráns Ron Paul fia).

Az EPA szerint ugyanakkor a házaspár saját hanyagságának köszönheti a bonyodalmakat, hiszen védett területen kezdtek építkezni és hulladékot lerakni – ráadásul a hivatal engedélye nélkül. Környezetjogászok szerint veszélyes precedenst teremthet, ha a bíróság Sackették mellett foglal állást. A házaspár ellen bevetett figyelmeztetés ugyanis az EPA egyik leghatásosabb fegyvere: ha ezt elveszik vagy korlátozzák, az ügynökség azt sem lesz képes megakadályozni, ha egy gyár mérgeket önt a folyóba.

Los Angeles Times (latimes.com)

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása