Már Indiától és Brazíliától is kunyerálnak?

Keresztes Lajos

2012. április 17., kedd 15:54
A Welt.de Jan Dams és Jan Hildebrand „Brazília és India nem kíván Európának fizetni” című cikkében tudósít az IMF-en belüli befolyásért zajló küzdelemről.

Németország a harmadik világ országainak folyamatos ellenállásával szemben továbbra is a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válságalapjának feltöltését követeli. „Abból indulunk ki, hogy már a tavaszi konferenciára, e hét végére a téma döntésre érett lesz” – nyilatkozták berlini kormánykörökből a portálnak.

A feltöltésről már egy éve vitatkoznak. Rendszeresen hallható az elmúlt hónapokban az euróövezet tagjaitól, hogy az emelés már eldöntött ügy, azonban semmi sem vált konkrétummá. Ennek oka, hogy az időközben befolyásossá vált harmadik világbeli országok éppen úgy megtagadták a mentőalap feltöltését, mint az Egyesült Államok.

Brazília az egyik legjelentősebb bírálója a mentőcsomag feltöltésének. Már a megelőző IMF-tárgyaláson is világossá tette az európai politikusok és a nyilvánosság előtt, hogy nincs kedve az európai államokat támogatni, főleg úgy, ha a problémát maguk sem tudják kezelni. Az indiaiak szintén úgy nyilatkoztak, egyáltalán nem látnak okot arra, hogy az Európával összehasonlítva szegény országok, mint India a világ leggazdagabb országait támogassa.

(Die Welt – Welt.de)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés