Obama nem indulhat a választáson?

Kovács N. László

2012. május 20., 20:05
Kihúzatná az elnök nevét a szavazólapokról Arizona állam igazságügy-minisztere, mivel véleménye szerint „nincs rá elég bizonyíték”, hogy Barack Obama valóban az Egyesült Államokban született.

„Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, biztos vagyok benne, hogy az elnök valóban Hawaiin született – legalábbis nagyon remélem – fogalmazott Ken Bennett, a déli állam igazságügy-minisztere. – Az én feladatom azonban az, hogy biztosítsam, hogy a szavazólapon szereplő személyek jogosak viselni a hivatalt, amire pályáznak.” Hogy megbizonyosodjon Obama állampolgárságáról, a konzervatív politikus hivatalos levelet írt Hawaii államnak, melyben kéri, hogy erősítsék meg a születési anyakönyvi kivonat hitelességét. A szigetállam nyolc hete nem válaszol, ami nem is csoda, hiszen az elnök születése iránt érdeklődők olyan terhet róttak Hawaii bürokráciájára, hogy a kormányzó törvényben engedélyezte hivatalnokainak az efféle kérvények figyelmen kívül hagyását. Bennett ennek ellenére azzal fenyegetőzik, ha nem kap választ időben, kihúzatja Obama nevét a novemberi választás szavazólapjáról.

Arizona az elnök állampolgárságát megkérdőjelező „birther” mozgalom melegágya. Az állami kongresszus nemrég törvényt fogadott el, mely minden jövendőbeli elnökjelöltet kötelezne amerikai születésének igazolására – a kormányzó azonban megvétózta a javaslatot. Egy megyei seriff pedig korábban nyomozást indított Obama anyakönyvi kivonatának ügyében, mivel szerinte alapos ok van feltételezni, hogy az elnök hamisított. Bennett kijelentései ugyanakkor nehéz helyzetbe hozhatják Mitt Romneyt, aki csupán néhány napja utasította el a személyeskedő, „piszkos” kampányt. A demokraták ugyanis felszólították a republikánus elnökjelöltet, hogy határolódjon el az arizonai politikustól – aki egyébként állami kampánycsapatának vezetője is egyben.

(Talking Points Memo, talkingpointsmemo.com)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés