Az (ön)gyilkos irónia

Szerető Szabolcs

Szerető Szabolcs

2017. március 7., kedd 14:50, frissítve: kedd 15:03

A politikában soha ne légy ironikus. Mindig bajom lett abból, ha effélével próbálkoztam. A közönség ugyanis szó szerint veszi, amit mondasz.

A jó tanács Aneurin Bevan múlt században élt brit szocialista, munkáspárti politikustól, Churchill kérlelhetetlen ellenfelétől származik. Az olimpiai pályázat ügyében kezdeményezett aláírásgyűjtésről elhíresült Momentum képviselője, Mécs János valószínűleg még nem tudta, hogy politikus lesz, amikor leírta azt a szöveget, amely most, évekkel később, a közélet porondjára lépve „megtalálta”. A hatalompárti médiagépezet szó szerint vette a vidékiek lenézéséről, „rühelléséről” szóló, az emlékezetben mély nyomot nem hagyó értekezést. A szerző azzal védekezik, hogy írását stílusparódiának szánta, célja éppen a „toleráns”, „liberális”, nagyképű fővárosi értelmiség kifigurázása volt. Aki veszi a fáradságot, elolvashatja, és eldöntheti, kinek van igaza. Kellemetlen ügy, az egyszer biztos: egy éppen párttá alakulni készülő szervezetnek nem jósol túl nagy jövőt, ha elhitetik róla, hogy a vidékieket – vagyis a választók túlnyomó többségét – másodrendű, lenézendő polgároknak tartja. Egy lejárató kampány pedig nem ismer tréfát. Gondolhatnánk persze, hogy a jó stílusparódiát nem lehet félreérteni, ám ez azért nem ilyen egyszerű.

Én is jártam már úgy, hogy a félreérthetetlenül ironikusnak hitt megjegyzéseimet igyekeztek ellenem fordítani: tett ilyet szélsőjobboldali portál és jó néhány liberális filozófus egyaránt. Utóbbiak esetében különösen furcsa lenne azt feltételeznem, hogy a szövegértéssel van probléma. Inkább arról lehet szó, hogy rosszindulat ellen nincs orvosság. Persze nálam meg a momentumos embernél komolyabb, fajsúlyosabb gondolkodók is megtapasztalták már, mennyire veszélyes, kétélű fegyver tud lenni az irónia, amely az egyik szabatos, bár nem tökéletes meghatározása szerint olyan beszédmód, amelyben a szavak az ellenkezőjüket fejezik ki.

A cikk elején szereplő idézet Paul Johnson Szókratész – Egy időszerű ember című könyvéből való. Ebben a szerző természetesen részletesen felidézi az athéni mester elítéltetésének történetét is, és arra jut, hogy Szókratész perének kezdeményezésében jelentős szerepe volt nézetei felületes, kiforgatott értelmezésének, még az istentagadás vádja is felvetődött. Az igazán végzetesnek azonban a védekezés „megszokott ironikus hangvétele” bizonyult. Felbőszítette például a sorsáról rendelkezőket, amikor fölelevenítette a delphoi jósnő kinyilatkoztatását, mely szerint Athénban nincs Szókratésznál bölcsebb ember. Az érvelés árnyalataira, az iróniára már nem volt füle a hallgatóságnak, így elsikkadt az a szókratészi gondolat, hogy a bölcsesség éppen annak felismerését jelenti, mennyire keveset tud az ember. Szókratész nem volt politikus. Elvei, az igazság szeretete nem engedték, hogy azt mondja, amit hallani akartak azok, akik az életéről döntöttek. Úgy is mondhatnánk, nem kapott elég szavazatot ahhoz, hogy elkerülje a halálos ítéletet. Története annak fényében igazán felemelő és megrázó, hogy meg sem próbált kibújni az eljárás, az ítélet alól, mert az athéni demokráciát, intézményeit, törvényeit az életénél is többre becsülte, holott az idős Szókratész pere idején, Krisztus előtt 399-ben Athén bőven túl volt az aranykorán, a „rendszert” a morális züllés jellemezte. Azóta szerencsére sok minden megváltozott, így a véleménynyilvánítás ma már nem élet-halál kérdése. Néhány rossz, át nem gondolt, a szövegkörnyezetéből kiragadott vagy pusztán ravaszul félreértelmezett mondaton azonban még mindig nagyon sok múlhat.

Kövér László nevezetes „köteles beszéde” például már 2002-ben megmutatta, hogy a politikai méregkeverés nagymesterei bátran építhetnek az ostobaság és az aljasság örök és megbonthatatlan szövetségére. Az Országgyűlés mai elnöke az akkori kampányban egy fórumon élt a rá jellemző keserű irónia eszközével, amit aztán a szocialista kampánygépezet kíméletlenül ellene és pártja ellen fordított. Később Gyurcsány Ferenc el is büszkélkedett vele, miként manipulálták az elhangzottakat, hogy elhitessék: Kövér László valóban az öngyilkosságot ajánlja azoknak, akik nem tudnak örülni az ország sikereinek. Meg kell jegyeznem, hogy a Fidesz a módszerek átvételét, alkalmazását tekintve aggasztóan ügyes epigonnak látszik.

Amit félre lehet érteni, azt félre is fogják érteni – ez volna a fentiek tanulsága? Nem tudom. Attól tartok, a pontos fogalmazásra törekvés sem jelent teljes védelmet. A politika kegyetlen játék. Úgyhogy félre az iróniával! És ezt halálosan komolyan gondolom.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.03.04.