Vélemény

Egy nyugodt év?

Pápay György, 2016. január 3., 13:00, frissítve: hétfő 08:08

Akár nyugodt év is lehetne 2016. Közismert, hogy a demokráciákban egy-egy kormányzati ciklus jellemzően „orrnehéz”: az elején érdemes meghozni a sokak számára húsba vágó döntéseket, a közepe táján lazítani egy kicsit a gyeplőn, majd a végéhez közeledve népszerű intézkedésekkel fordulni rá a következő választási időszakra. A középtáji lazítás már csak azért is ajánlatos, mert a választók hajlamosak ráunni az örökös vitákra, s ilyenkorra elegük lesz a politikusokból, különösen az épp kormányon lévőkből. Ha jobban belegondolunk, az előző ciklusban valami hasonlónak lehettünk szemtanúi: 2010-től a Fidesz nekilátott a magyar közjogi berendezkedés gyökeres átalakításának, és közben alig akadt olyan társadalmi csoport, amelynek egyik-másik intézkedésével a tyúkszemére ne lépett volna. 2012-re mélypontra is került a népszerűsége. Kisebb irányváltás következett, s mire a választásokig jutottunk, már a rezsicsökkentésről szólt minden.

Ha ebből indulunk ki, a mostani ciklusban 2016 az az év, amely elméletileg már túl van a kezdeti feszültségzónán, de még nincs túlságosan közel a következő választáshoz. 2017 már a felkészülés éve, amikor mindenki buzgón olajozza a kommunikációs csodafegyvereket, hogy aztán 2018-ban teljes arzenállal vágjon neki a parlamenti választási kampánynak. 2019-ben pedig további két voksolás vár ránk: tavasszal európai parlamenti, ősszel pedig önkormányzati választások lesznek (az új szabályok szerint az utóbbira is ötévente kerül sor). Így ha valaki szolid, kampánymentes időszakra vágyik, annak a mostani esztendő maradt utolsó szalmaszálként. Ebbe kapaszkodni azonban naivitás lenne, mert a globális politikai klímaváltozás a hazai közéletet is utolérte: nincsenek már enyhe időszakok, csak forróbbnál forróbb évek követik egymást.

És nem csupán arról van szó, hogy a tömegdemokráciában – ahol a közélet szereplői napról napra a közvélemény-kutatások eredményeit lesik, és azokhoz igazítják lépéseiket – a politika mindennapjait szinte szükségszerűen átszövi a kampánylogika, az egyszerű, könnyen emészthető marketingüzenetek közvetítése. A harmadik Orbán-kormány tevékenysége kezdettől fogva nem tette lehetővé, hogy most is a „húzd meg, ereszd meg” klasszikus receptje érvényesüljön. A ciklus eleji feszültségfokozást sikerült ugyan abszolválnia a Fidesznek, de ezt nem hosszabb távon megtérülő döntésekkel, mondjuk a nagy ellátórendszerek – óhatatlanul felfordulást okozó – reformjával érte el. Sokkal inkább olyan, sokszor nehezen magyarázható intézkedésekkel, mint a hamvába holt internetadó vagy a vasárnapi boltzár, amelyekhez több kisebb-nagyobb belháború kirobbanása társult a politika és a média frontján. Mindezek következtében a Fidesz népszerűsége anélkül kezdett el meredeken zuhanni 2014–2015 fordulóján, hogy érdemben nekilátott volna annak, amit kormányzásnak szokás nevezni.

Kétezertizenöt tavaszára már egyértelműen látszott, hogy sürgős válságkezelésre lesz szükség. Ennek pedig mi sem tehetett volna jobbat, mint egy valódi válság, méghozzá az elhúzódó fajtából. A migrációs krízis látszólag az ölébe pottyant a Fidesznek, de valójában a pártnak sok munkája van abban, hogy politikai szempontból képes volt ilyen sokat profitálni belőle. A határozott fellépéssel Orbán Viktornak sikerült újra magához ragadnia a kezdeményezést, amelyet érthető módon nem is szeretne egyhamar kiengedni a kezéből. Ahhoz azonban, hogy a politika óramutatója ne álljon vissza a válság előtti időszámításra – amikor brókerbotrányok, korrupciógyanús ügyek és rugalmasan változó alapterületű képviselői rezidenciák uralták a közbeszédet –, a gépezetet továbbra is magas fordulatszámon kell tartani. Úgy tűnik, a Fidesz le is vonta a történtekből a tanulságot: mivel a legkisebb kommunikációs megingás is megbosszulja magát, nem szabad alább adni a kampányüzemmódnál.

Erre utal többek között a kormányzati kommunikáció minisztériumi szintre emelése – vagyis a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozása –, a vég nélküli konzultációs, aláírásgyűjtési és „tájékoztatási” hullám, valamint az új kormánypárti médiumok hadrendbe állítása. S ha valaki mégis kételkedne benne, hogy a kampányidőszak gyakorlatilag megkezdődött, elég visszatekinteni a Fidesz decemberi kongresszusára. Hogy Orbán Viktor bejelentkezett a jobboldal 2018-as miniszterelnök-jelöltjeként, egészen más üzenettel bírt, mint amit még év elején hordozott volna. Immár nem a párt belső erőviszonyainak tisztázására, a kormányfő elsőségének megerősítésére szolgált: Orbán Viktor vezető szerepe ma ismét megkérdőjelezhetetlen. A korai gesztus inkább azt tette világossá mindenki számára, hogy ezúttal nem lesz lazítás, a 2018-as startpisztoly eldördült.

Nyugodt év helyett tehát hosszú kampányidőszak várható. A Fidesz nem tehet mást, magasan kell tartania a hőfokot. Kérdés, működik-e ez egy egész cikluson keresztül.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 01. 02.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - 12 db

A hozzászólások mutatása