Megosztó gazdaság

Lukács Csaba

Lukács Csaba

2017. március 12., vasárnap 14:04

Ha idegen helyre megy az ember, szeretné megismerni az ott élők hétköznapjait. Live like a local, vagyis élj úgy, ahogy a helyeik, hirdeti számtalan internetes oldal és okostelefonos alkalmazás, amelyek arra szakosodtak, hogy kiadó lakásokat ajánljanak a turistáknak. A sharing economy, vagyis a megosztáson alapuló közösségi gazdaság nagyon menő lett, ugyanakkor rengeteg kérdést felvet. Gondoljuk csak el: a turisztikai célú lakáskiadásra szakosodott mobiltelefonos alkalmazás és weboldal úgy lett a világ legértékesebb vállalkozása a szállodaiparban, hogy egyetlen saját kiadó szobája sincs!

Van viszont rengeteg ajánlata: az Airbnb százkilencven ország hatezer-ötszáz városában hárommillió szobát hirdet internetes felületein; ezzel nem tud versenyezni sem a Hilton, sem a Marriott szállodalánc. Ugyanakkor nincsenek a területen jártas szakemberei, így ha bármilyen vita van, azzal takarózik: ő csak közvetít a vendég és a tulajdonos között, csupán az ügy megnyugtató rendezése a dolga. Az állam, vagyis annak különféle hatóságai elveszítették az ellenőrzést a folyamatok fölött, néha még az sem látszik, ki hozza a döntéseket ezeknél a vállalkozásoknál, annyira automatizálták a teljes munkamenetet. A szolgáltatások globalizációjával elszivárog a pénz is, hiszen jelenleg követhetetlen, kinél köt ki a haszon – és persze az is, baj esetén kinek kellene kifizetnie a kártérítést. A munkahelyek megszűnéséről-elvándorlásáról nem is beszélve, hiszen nem kell recepciós, marketinges, utazási irodás alkalmazott, és a bangladesi programozó árával nem lehet versenyezni. Nincsenek illúzióim: ez a parazita gazdasági modell azt jelenti, hogy a nyereség elúszik, de az árát a társadalom fogja kifizetni.

Bécsbe azért kellett mennem a hét közepén, hogy egy erről szóló konferencián részt vegyek. Tanulságos volt látni európai nagyvárosok szakembereinek kétségbeesett igyekezetét, hogy egyrészt megértsék az okostelefonos világgal járó változásokat, másrészt megpróbálják valahogy a legalitás felé terelni az új szereplőket. A szobakiadás forradalmát a felmérések szerint az olcsó szállodák sínylik meg legjobban; a luxuskategória köszöni szépen, továbbra is virágzik. Akik eksztázisban vannak az újtól, azt mondják, ez maga a demokrácia: szétteríti a turizmust a városban, így az idegenek nemcsak a nagy szállodák környékén bukkannak fel, hanem vásárolnak az eldugott kis boltokban, és leülnek a helyiek mellé a kocsmában.

A valóság nem ilyen gyönyörű, a gyakorlat azt mutatja, hogy a turisták legszívesebben a turisztikai látványosságok szűk környezetében bérelnek lakást, így onnan teljesen kiszorulnak a helyiek, hiszen a tulajdonosoknak jobban megéri szobáztatni. Barcelona központi fekvésű szecessziós épületeit elözönlötték az idegenek, és az áradatra nem voltak a lakók felkészülve. A turisták hangosak, életritmusuk gyökeresen különbözik az ott élőkétől, így cseppet sem konfliktusmentes Airbnb-lakás szomszédjának lenni. Mivel a helyzet eldurvult, a város hatszázezer eurós bírságot szabott ki az internetes vállalkozásra, s megegyeztek: a rendszer egy lakcímet egy évben csak harminc napra ad ki turistáknak, és a tulajdonos nevét közli a városházával, hogy be tudja szedni tőle az adókat és az illetékeket.

A liberális Amszterdam nagyon nyitott az újra, de lakói ellenérzését azzal próbálta mérsékelni, hogy egy lakást csak hatvan napra lehet egy évben ezzel a módszerrel kiadni, és legfeljebb négy személy költözhet be alkalmanként. Igaz, egyelőre nem ellenőrzik szigorúan, hányan tartják be a rendelkezést, és gyaníthatóan igen laza a fegyelem. Gondoljunk csak bele: a holland városban a szálláshelyek 75-80 százaléka Airbnb-lakás! Nemrég hoztak egy rendeletet: ha a szomszédok panasszal élnek az ideiglenes lakók miatt, a tulajdonosnak többé nem szabad erre a célra kiadnia a lakást.

A berlini városháza a radikális tiltás mellett voksolt, kerületenként tízfős ellenőrcsapat járja a várost, és ha valakit elkapnak tiltott szobáztatásért, tetemes összegű büntetésre számíthat. A német fővárosban sokan úgy buknak le, hogy az éjszakai zajok miatt dühös szomszédok feljelentik őket. Bécs azt mondja: a városházának mindegy, hogy a turista lakásban vagy szállodában alszik-e, ha mindkét hely tulajdonosa becsületesen játszik, és befizeti a turisztikai illetéket és a különféle adókat. Február közepétől lépett hatályba az új törvény, amely szerint az ily módon kiadott valamennyi lakást regisztrálni kell az adóhatóságnál. Most van az átmeneti idő, de ha ez lejár, lekérik az adatokat a szállásközvetítő portáltól, és összevetik az adóhatóságnál bejelentkezettek listájával. Bécs azért is különleges, mert az osztrák főváros lakosságának hatvan százaléka állami tulajdonban lévő bérlakásban lakik (a piacinál olcsóbb áron), és ezeket a lakásokat nem szabad továbbadni másoknak, így a turisztikai célú szobáztatás is szigorún tilos. Ennek ellenére az Airbnbin ma is hétezer bécsi lakást találunk; lesz itt még meglepetés, ha végre adatokat kap a hatóság a platformtól.

Nagyon sokat utazom, de nem emlékszem rá, hogy valaha is laktam volna ily módon kiadott lakásban. Tudom, hogy olcsóbb, de én ódzkodom ettől a lehetőségtől. A világ turizmusa viszont nagyon rákattant erre a formára. Már csak azt kell kitalálni, hogy a share (megosztani) modellből hogyan lehet fair (korrekt) módszert kialakítani.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.03.11.