Elutasították ifjabb Galambos panaszát

Magyar Nemzet
Forrás: Magyar Nemzet
2011. október 20., csütörtök 00:03
A Fővárosi Főügyészség (FF) elutasította ifjabb Galambos Lajosnak, a polgári elhárítás volt főigazgatója fiának panaszát, aki a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai ellen tett feljelentésének elutasítása után jelentette be kifogásait – értesült lapunk. – A FF megállapította, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség megalapozottan utasította el a feljelentést, mert az abban feltételezett törvénysértések nem valósultak meg – tájékoztatott Skoda Gabriella, a főügyészég szóvivője. Szavai szerint a panasz kivizsgálásakor az FF megállapította, ifjabb Galambos Lajos nem sértettje a feljelentésében leírtaknak, és a határozatban kizárta a további jogorvoslat lehetőségét.
Hirdetés

Részletek a Magyar Nemzet 2011. október 20-i számában.

MNO vezető hírek

A bankszektor szerény, 31,3 milliárd forintos adózott nyereséget ért el az első negyedévben, a magánnyugdíjpénztárak többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.

Ha a Mal Zrt. nem tesz eleget a bányakapitányság felszólításának és nem akadályozza meg a vörösiszap-tározók kiporzását, akkor az állam végső esetben akár be is zárathatja az ajkai timföldgyárat – mondta Illés Zoltán

– A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az adófilozófiánk viszont nem – mondja Matolcsy György a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában.

Csurka István írói fénykora a nemzet politikai gyászkora volt - mondta el Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.