Magyar Nemzet ajánló
Gyanús építkezés Százhalombattán
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a közelmúltban a százhalombattai polgárok háza felújítása kapcsán. Az önkormányzat által finanszírozott beruházásból Vezér Mihály polgármester családi cége alvállalkozóként is kivette a részét. A botrány miatt többen feljelentést tettek, amelyből kiderült: Vezér szerepvállalásának is köze lehet ahhoz, hogy miközben a kivitelező több hónappal kicsúszott a határidőből, az önkormányzat mégsem vasalta be rajta a felhalmozódott több tíz millió forintnyi kötbért.
Hirdetés
MNO vezető hírek
Újabb eset utal arra, hogy a Tescónál előre tudják, mikor indít ellenőrzéseket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság – írja a Magyar Nemzet.
Megbeszélést tartottak Magyarországról az amerikai külügyminisztériumban – értesült a Magyar Nemzet.
Bajnaiék nem állnak le, és továbbra is a manipulált választási adataikkal védelmezik az általuk készített modellt, amely szerint 2002-ben és 2006-ban is a Fidesz nyert volna.
A legjobb lenne, ha a görögök maguktól lépnének ki az euróövezetből – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Rácz Margit, az MTA Világgazdasági Intézetének kutatási vezetője.