Pénzhez juthatnak a pályakezdő gazdák

Négymilliárd forint lesz a keret
Magyar Nemzet

2011. október 22., szombat 04:00
Elkészült a vidékfejlesztési tárca a fiatal mezőgazdasági termelők pályakezdéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló rendelet tervezetével. Eszerint a pályázóknak ötéves időtartamra – és legkésőbb a harmadik évtől, főállásban – kell vállalniuk azt, hogy új gazdaságot hoznak létre, és abban agrártermelést végeznek.
Hirdetés

A szakmai véleményezésre kiküldött rendelettervezet szerint a támogatásra négymilliárd forint áll majd rendelkezésre, és egy pályázó legfeljebb tízmillió forintot nyerhet – olvasható a Magyar Nemzet szombati számában, amelyből további részleteket is megtudhat.

MNO vezető hírek

Az euróövezeti közös kötvények kibocsátásának kérdésében jelentős nézetkülönbségek maradtak a brüsszeli találkozó után.

Hazugságnak nevezte Hende Csaba az MSZP közleményét a Hír Televízió Rájátszás című műsorában.

A bankszektor szerény, 31,3 milliárd forintos adózott nyereséget ért el az első negyedévben, a magánnyugdíjpénztárak többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.

Ha a Mal Zrt. nem tesz eleget a bányakapitányság felszólításának és nem akadályozza meg a vörösiszap-tározók kiporzását, akkor az állam végső esetben akár be is zárathatja az ajkai timföldgyárat – mondta Illés Zoltán