Magyar Nemzet ajánló
Új szereplők kerülhetnek elő
Kulcsár Attila szerint a fel nem tárt igazságról szól majd az új eljárás
Eddig sikeresen elkerülték a felelősségre vonást a Kulcsár-ügy haszonélvezői, ez a közeljövőben változhat – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kulcsár Attila, aki szerint éppen ezért könnyen előfordulhat, hogy új nevek is előjöhetnek a megismételt elsőfokú eljárásban. A K&H Equities Rt. volt befektetési tanácsadója hangsúlyozta, a brókercégnél történtek nincsenek feltárva, tisztázni kell, hogy a konkrét tranzakcióknak mely ügyfelek voltak a haszonélvezői. – Hatalmas, esetenként milliárdos összegeket kaptak olyanok, akik nem is voltak károsultak – fogalmazott a nem jogerősen nyolc év börtönbüntetésre ítélt Kulcsár Attila. Elmondta, hogy volt olyan személy kiemelt ügyfelei között, akiket szerinte valójában nem is ért kár, sőt állami források bevonásával gyarapodott a portfóliójuk. Sokan közülük ráadásul kétséges választott bírósági döntések nyomán további százmilliókkal, milliárdokkal gazdagodtak.
Hirdetés
MNO vezető hírek
A katonai elhárítás már Juhász Ferenc minisztersége alatt feltárta a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdasági főosztályán zajló visszaéléseket, és erről jelentést is tett a szaktárca vezetőinek – tudta meg a Magyar Nemzet.
Habár több ponton is a korábbi és az új magyar alaptörvénybe ütközik, jogi úton nem támadható meg a Nemzetközi Valutaalap alapokmányát kihirdető 1982-es törvényerejű rendelet, mely a törvények fölé helyezi a valutaalapot – írja a Magyar Nemzet.
Magyarországon a kormányzásban a következő két év a hibák kijavításának ideje lesz, így már heteken belül számos törvény módosul.
Nem sérti a megalázó, embertelen bánásmód tilalmát a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés.