100 ezer euróért vette meg a győzelmet?

WL, 2011. december 9., péntek 08:37, frissítve: péntek 08:37
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) vizsgálatot indított abban az állítólagos megvesztegetési ügyben, amelynek két főszereplője a kazah Alekszandr Vinokurov és az orosz Alekszandr Kolobnyev.

A svájci L’Illustre című magazin azzal vádolja Vinokurovot, hogy 100 ezer euróért megvette Kolobnyevtől a győzelmet a tavaly áprilisi, Liege–Bastogne–Liege országúti versenyen. A vádakat a hírek szerint világosan alátámasztja az az internetes levélváltás, amely a viadal másnapján zajlott a két kerekes között.

A 38 éves Vinokurov visszautasítja a feltételezést, intrikának minősítve az újság állítását. Mint mondta, valaki feltörhette a számítógépét, a Kolobnyev svájci bankszámlájára általa utalt összeget pedig úgy kommentálta, hogy gyakran ad kölcsön.

Kolobnyev a 2008-as pekingi olimpia mezőnyversenyében bronzérmet nyert, míg a 2007-es és 2009-es világbajnokságon egyaránt ezüstérmes lett. Az idei Tour de France-on egy doppingellenőrzés során vízhajtót mutattak ki a szervezetében, ugyanakkor az orosz szövetség nem tiltotta el.

Vinokurov 2006-ban megnyerte a Vueltát, 2003-ban pedig harmadik volt a Touron, majd négy éve, a 2007-es Touron megbukott a doppingvizsgálaton. Emiatt akkori csapata, az Asztana a következő évben nem is indulhatott a francia körversenyen, ő maga pedig kétéves eltiltás után térhetett vissza. Idén hatalmasat bukott és combcsonttörést szenvedett a Touron, ezt követően bejelentette a visszavonulását, majd szeptemberben megváltoztatta döntését.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
24 óra hírei
hirdetés