A baloldal jelöltje lopni tanít

Munkatársainktól, 2014. szeptember 23., kedd 06:39, frissítve: csütörtök 12:59
„Előre nem fogadunk el pénzt”, „lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik” – jelentette ki a VII. kerület egyik balliberális képviselőjelöltje egy hangfelvételen. Garabits Károly arról is beszélt: megütötte Hunvaldot és Gál Györgyöt, meg fogja rugdosni azokat, akik a zömében romák lakta körzetéből nem mennek el szavazni, és háromféle rendőrigazolványa van.

Idióta Hunvaldéknak megmondtam: lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik. Érted? És még egy, előre nem fogadunk el pénzt – tanácsolta beszélgetőpartnerének Garabits Károly, a VII. kerület 12. választókerületének balliberális egyéni képviselőjelöltje egy lapunk birtokába került hangfelvétel szerint. Az MSZP, a DK, az Együtt–PM és két civil szervezet támogatásával induló jelölt arról is beszélt: az utólagos fizetés hátránya, hogy néha becsapják az embert, tapasztalata szerint minden évben volt egyszer olyan, hogy nem fizették ki neki a megbeszélt összeget.

Egyszer például hatmillió forinttal maradt adósa valaki; rajta úgy állt bosszút, hogy a VI. kerületben szólt az egyik önkormányzati cég vezetőjének, „Pistinek”, hogy ne adjon neki munkát. A felvételen az is elhangzott, az egymilliárd forintot érő irodaházát négy évre átíratta gyerekkori jó barátja, „Káposztás Bandi” nevére, mert képviselősége idején nem akarta, hogy a saját nevén legyen.

Helyreigazítás
2014. szeptember 23-án megjelent „A baloldal jelöltje lopni tanít” című cikkünkben a Dr. Garabits Károlynak tulajdonított hangfelvételekre úgy hivatkoztunk, hogy annak valódiságáról, eredetiségéről és manipulálatlanságáról kétséget kizáró módon nem győződtünk meg. A kellő körültekintés nélkül felhasznált hangfelvételen elhangzó állítások valóságtartalmát igazoló bizonyíték azóta sem került birtokunkba, ezért a hangfelvételek állítólagos elhangzása idején még a Fidesz–Magyar Polgári Párt tagjaként dolgozó dr. Garabits Károly és minden érintett elnézését kérjük.

A hangfelvétel tanúsága szerint Garabits azzal büszkélkedett, neki „920 neve és telefonszáma” van a körzetében, a Verseny utcánál, a romáknál, akiket személyesen ismer. „Abból öt-hatszáz biztos eljön, mert a választásoknál ott leszek, és rugdosom p*csán, hogy gyertek el” – fogalmazott a balliberális jelölt. Hozzátette: „El kell vinni, hogy regisztráljon is, meg minden. Kicsit bonyolultabb, de biztos, hogy ott leszek.” A választási regisztrációra való utalásból kiderül, hogy a hangfelvétel 2012-ben készülhetett, mielőtt még az Alkotmánybíróság 2013. január 4-én alaptörvény-ellenesnek minősítette volna a választási eljárási törvény több pontját, köztük a regisztrációs kötelezettséget.

Garabits saját bevallása szerint megütötte Hunvald György volt VII. kerületi szocialista polgármestert és Gál György volt SZDSZ-es bizottsági elnököt is. Az esetet így foglalta össze: „Hát én úgy pofán b*sztam a Hunvaldot is, szó szerint, meg a Gált is (…) Két cigány gyerek mellettem, azt mondom, ne is próbáljatok fölállni. Egyik gyerekkori barátom, a Gombics, ilyen kerületi kétszáz fős cigánycsapata van, de minddel együtt nőttem föl. A másik meg a Füles Karcsi, akinek én adtam lakást, aztán [nevetve] adott a Gál Gyuri is lakást meg a Hunvald is lakást, mert a romák azok (…), mindenkit levesznek.”

A felvételről az is kiderült: a kerületi vagyonkezelő élére ő ültetett egy olyan személyt, akinek „hamis volt a diplomája, mindene hamis volt, b*szd meg”. Mint fogalmazott: „Alig tudtam kicserélni, eltenni az eredetit. Mert tudod, a másolat az nem bűncselekmény, tehát a fénymásolat az nem okirat, a fénymásolat az nem okirat-hamisítás.”

A balliberális jelöltnek saját bevallása szerint a rendőröktől sem kell tartania, ha adott esetben alkoholos állapotban ülne volán mögé. „De hát mondjuk itt minden, a VII., a XIV., a XV. kerületi rendőrkapitány mind barátom, érted, tehát nagyon nem kell félnem, van háromféle rendőrigazolványom, ha megállítanak, jaj elnézést” – avatta be beszélgetőtársát a titokba.

Garabits Károly az egyik felvételen beismerte, bár van lakása az Erzsébetvárosban, és oda van bejelentve, ám valójában nem is a kerületben lakik. Ennek pikantériája, hogy eközben azt is megosztotta beszélgetőpartnerével, hogy kampányának az lesz a szlogene: Erzsébetváros az erzsébetvárosiaké, és ott élőkkel fog kampányolni.

Vargabetű
Garabits Károly páratlan vargabetűvel jutott a Horn Gyula vezette MSZP-től a Fideszen át a Gyurcsány-féle DK-t is magában foglaló kis baloldali pártokig. Garabits 1994-ben lett a VII. kerületben önkormányzati képviselő. Félidőre összeveszett az övéivel, függetlenként folytatta tovább, majd 1998-ban az általa alapított Együtt Erzsébetvárosért Egyesület színeiben kompenzációs listáról szerzett újabb mandátumot. Garabits 2005 júliusában a Fidesz helyi alelnöke lett. Most a DK–MSZP–Együtt–Füge–PM–EEE közös jelöltjeként Erzsébetváros 12. számú választókerületében indul, és a kompenzációs lista tizenkettedik helyén szerepel. (MN)
Forrás: Magyar Nemzet
hirdetés
Legolvasottabb
24 óra hírei
hirdetés

Hozzászólások - 26 db

A hozzászólások mutatása