A külföldi autós azt hitte, hogy azért, mivel brit rendszámú Mercedesszel hajtott be a forgalomkorlátozás alá eső városközpontba, hiába büntetik, úgyse tudják behajtani rajta a büntetést. Ezért lépte túl gyakran a megengedett sebességet is.

Tévedett – számoltak be a különös esetről a firenzei újságok, amelyek hangsúlyozzák, a történtek arra intenek minden, Olaszországban szabálysértést elkövető külföldi autóst, hogy Itáliában sem szabad mindent, és ki kell fizetni a büntetést.

A szabályokra fittyet hányó 62 éves brit állampolgárnak végül az lett a „végzete”, hogy tilosban parkolt, és a rendőrök ahelyett, hogy a bírságcédulát a szélvédő alatt hagyták volna, a helyszínen megvárták, hogy a tulajdonos visszatérjen a járműhöz. Így derült ki, hogy a hölgy évek óta Firenzében él, így ottani lakhelyére kézbesítették az eddig összegyűlt tetemes bírságcédulát.

A nő ügyvédet fogadott, a firenzei rendőrség szóvivője szerint azonban nem lesz mit tenni, a szabálytalankodó olasznak vagy külföldinek egyaránt ki kell fizetni a bírságot – kamatokkal együtt. A sajtó viszont azt firtatja, miért nem tudta a rendőrség előbb azonosítani a nőt a rendszám alapján a nagy-britanniai járműnyilvántartásban.