Fészekrakó-csalás csúszópénzekkel

TT, 2012. június 12., kedd 06:00, frissítve: kedd 08:12
Átlagosan harmincezer forint csúszópénzt kapott B. Marianna ügyvédtől a Fészekrakó-csalásban közreműködő OTP-s hitelügyi csoportvezető egy-egy hitelkihelyezésért, de volt olyan kölcsönügylet is, amiért százezer forintot fogadott el – derült ki a 278 vádlottat felvonultató per tegnap tárgyalási napján a Miskolci Törvényszéken.

A volt OTP-alkalmazott, aki a csalás idején, vagyis 2005 és 2008 között egy miskolci OTP-fiók hitelügyi csoportvezetőjeként dolgozott, a tárgyaláson nem tett vallomást, így Bálint Zoltán bíró a rendőrségi szakban tett nyilatkozatait olvasta fel. A vallomás szerint a banknál 2005-től egészen 2008-ig meglehetősen nagyvonalúan kezelték a hitelezést, és nem firtatták, hogy a kölcsönkérők által benyújtott papírok valósak-e. Nem kifogásolták például a hónapokkal visszadátumozott munkáltatói igazolásokat, azt pedig, hogy az igazolásokon szereplő jövedelemhez valóban rendszeresen hozzájut-e az ügyfél, vagy az fedezetet nyújt-e a hiteltörlesztésre, egyáltalán nem vizsgálták.

További részleteket a Magyar Nemzet keddi számában olvashat.

Forrás: Magyar Nemzet
hirdetés
Legolvasottabb
24 óra hírei
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 6 db

A hozzászólások mutatása