A miniszter, aki novemberben már írt cikket a honlapnak a magyarországi változásokról, kedden megjelent írásában rámutat, hogy a kérdést történelmi összefüggésben kell látni. Mint emlékeztet: az új alaptörvény az „ideiglenes alkotmányt” váltja fel, amelyet még a kommunisták vezettek be 1949-ben.

Világosan lefekteti az alapszabályokat

A kommunizmus 1989-es összeomlását követő felfordulásban a magyar parlament érintetlenül hagyta a kommunista alkotmányt. Az évek során különféle, zárt ajtók mögött folyó alkudozások révén kiegészítették ugyan, de anélkül, hogy nyilvános vitát folytattak volna róla vagy a népet megkérdezték volna. Ennélfogva nyilvánvaló volt a magyar választóknak 2010-ben, hogy szükség van egy olyan alaptörvényre, amely világosan lefekteti a civil társadalom és az állam viszonyának alapszabályait – fejtette ki Navracsics Tibor.

„Ez az az alaptörvény, amelyet mi megteremtettünk. Reméltük, hogy ellenfeleink a parlamentben együtt fognak működni velünk, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy az alkotmánynak nemzeti konszenzust kell tükröznie, nem pártpolitikai ideológiát. Sajnálatos módon a szocialisták bojkottálták a parlamenti vitát az alkotmányról, és világossá tették minden alkalommal, hogy nem akarnak konszenzust” – hívta fel a figyelmet írásában a magyar miniszterelnök-helyettes.

Reflexszerű ellenérzés

A politikus emlékezteti olvasóit arra, hogy a konzervatívokat módszeresen démonizálják ellenfeleik, a liberális újságírókban így reflexszerű az ellenérzés minden politikai célkitűzéssel és olyan gondolkodásmóddal szemben, amely jobboldaliként jellemezhető. „A Fideszben mi ezt megszenvedtük, nem népszerűségünk ellenére, hanem éppen amiatt. Az értelmiség Magyarországon erős nemzetközi hálózattal rendelkezik, amely buzgó módon arra törekszik, hogy lejárasson minket. Ezért mindent alaposan kihasználtak, amellyel az új alkotmányt »hatalom megragadásaként« állíthatták be” – írta Navracsics Tibor.

Mint hangsúlyozta: a sarkalatos törvényeknek az ellenfelek vádaskodása ellenére nem az a céljuk, hogy egy ideológiát vagy politikai doktrínát körülbástyázzanak, hanem az, hogy közérdekű gondokat, fontos kérdéseket oldjanak meg, mint például a pártfinanszírozás, a kisebbségek védelme, a bíróságok működésének szabályozása, az egyházak pénzügyi státusa. A szerző hozzáteszi: az alaptörvényt elolvasva minden pártatlan megfigyelő egyetértene a kormánnyal abban, hogy melyek azok az ügyek, amelyek ilyen pótlólagos védelmet igényelnek, és melyek azok, amelyeket ki lehet tenni a politikai élet hullámverésének.

Világos választóvonal

Navracsics úgy vélekedett, hogy a valódi kérdés az alaptörvény rendelkezései és a törvényhozás jogköre közötti egyensúly. „Az optimális megoldásra törekszünk, felismerve, hogy az örökölt helyzetben radikális megoldásokra van szükség, ha Magyarország el akarja foglalni megérdemelt helyét Európa demokráciái között. Az új alaptörvény a magyar demokrácia gerinceként fog szolgálni, és a sarkalatos törvények pedig kikerekítik az ország politikai, intézményi és szellemi megújulását” – érvelt Navracsics, kitérve arra is, hogy a magyar kormány világos választóvonalat húz a húsz éven át tartó posztkommunista korszak után.

A kormánynak vagy a parlamenti többségnek egyetlenegy döntése sem mond ellent az emberi szabadságban gyökerező értékeinknek. Mindazok a kísérletek, amelyek a kormány lépéseit és tetteit úgy igyekeznek beállítani, mint amelyek gyengítenék a demokráciát, olyan ideologikus gondolkodást tükröznek, amelyek tisztán politikai célokat szolgálnak. Magyarország közép-európai országként pedig már megtanulta, hogy az ideológiai gondolkodás milyen tragikus következményekkel járhat – írta cikkében Navracsics Tibor.