MSZP

Tóbiás-trükk a költségtérítéssel

Pilhál Tamás, 2014. július 30., szerda 05:30, frissítve: szerda 14:19
Annak ellenére vett fel évekig költségtérítést Tóbiás József nyíregyházi állandó lakcímére hivatkozva, hogy közben saját bevallása szerint is Érden lakott Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes egykori családi házában. Az MSZP elnöke családi okokkal magyarázta, hogy még nem jelentkezett át Érdre. A Tóbiás család egyébként 2003 óta bérlőként, 2009 óta pedig tulajdonosként lakja az érdi házat.

Bár évek óta a fővárostól alig 22 kilométerre lévő Érden lakik, ennek ellenére a Budapesttől 236 kilométerre fekvő Nyíregyházán van az állandó lakcíme, és ezután igényelt és kapott költségtérítést éveken át Tóbiás József – ezt maga az MSZP elnöke ismerte el lapunk tegnapi megkeresésére. Azt, hogy konkrétan mennyi költségtérítéshez jutott ennek köszönhetően, Tóbiás József nem tudta megmondani, az Országgyűlés sajtóosztályától pedig lapzártánkig nem kaptuk meg a kért adatokat. Az MSZP elnöke az állandó lakcíme és a valódi lakóhelye közti eltérést „emberi, családi okokkal” magyarázta. Mindez azért is különös, mivel a Tóbiás család 2003 óta bérlőként, 2009-től pedig tulajdonosként lakik az érdi házban, tehát lett volna idejük bejelentkezni.

Nem mellékes, hogy az érdi ház a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettesé volt, aki a lapunk birtokában lévő tulajdoni lap tanúsága szerint 2009. december 17-én adta el a házat Tóbiás Józsefnek és feleségének. Mint arról 2010 márciusában beszámoltunk, Hagyó Miklós azért adta el érdi házát a Tóbiás családnak, mert állítása szerint a forint árfolyamromlása miatt nem tudta fizetni a lakás törlesztőrészleteit.

Fennmaradó hitelállománya így 15 millió forinttal csökkent. Hagyó Miklós 2010 márciusában két XII. kerületi ingatlant (ezek közül az egyik egy száz négyzetméteres lakás, amelynek értéke hetvenmillió forint körül lehetett) haszonélvezeti joga megtartásával elajándékozott a lányának. Így akkoriban felvetődött annak a gyanúja, hogy Hagyó ingatlanügyletei összefügghetnek a közelgő választási vereséggel és a mentelmi joga megszűnése miatti esetleges felelősségre vonással. Hagyót egyébként 2010-ben, közvetlenül az új Országgyűlés megalakulása után őrizetbe is vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

Tóbiás Józsefnek a parlamenti honlapon lévő vagyonnyilatkozataiból még egy furcsaságra bukkantunk. A 2013-as nyilatkozatban még szerepel egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, dombrádi száz négyzetméteres családi ház, amelyet 2008-ban öröklés útján szerzett. Ám az idei vagyonnyilatkozatából ez a tétel már kimaradt. Az MSZP elnöke ezt azzal magyarázta, hogy az idei választások idején eladta az ingatlant. Kérdésünkre közölte: az ebből befolyt 2,5 millió forintot a vagyonnyilatkozat készpénz rovatában tüntette fel. Az mindenesetre különös, hogy az 1072 négyzetméteres belterületi ingatlant, rajta a száz négyzetméteres házzal mindössze ennyiért sikerült eladnia a szocialista vezetőnek.

Forrás: Magyar Nemzet
hirdetés
Legolvasottabb
24 óra hírei
hirdetés

Hozzászólások - 34 db

A hozzászólások mutatása