Norvég civil alap

Törvényt sértett az Ökotárs

Pilhál Tamás, 2014. szeptember 4., csütörtök 05:42
Nem titkolózhat tovább a norvég civil alap pénzei fölött diszponáló Ökotárs Alapítvány, miután az adatvédelmi hatóság felszólította: tizenöt napon belül adja ki a vesztes pályázók nevét és elutasításuk indokát a Hír Televíziónak, amelynek adatigénylését korábban megtagadták.

Elmarasztalta a norvég civil támogatások odaítéléséről döntő konzorcium vezetőjét, az Ökotárs Alapítványt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság napokban lezárult vizsgálata – értesült a Magyar Nemzet. Júliusban a lap számolt be arról, hogy a hatóság vizsgálatot indított, miután az alapítvány megtagadta közérdekű adatok kiadását a Hír Televíziónak. A televízió a 2004–2009-es és a 2009–2014-es norvég civil pályázaton induló, ám támogatást nem szerző szervezetek nevét, pályázataik címét kérte, továbbá az indoklást, hogy miért utasították el pályázataikat.

Móra Veronika, az Ökotárs igazgatója a közérdekű adatok kiadását arra hivatkozva tagadta meg, hogy nem ők az adatkezelők, hanem a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda. Szerinte egyébként a nem támogatott pályázatokkal összefüggő adatok kiadására amúgy sincs jogi lehetőségük, mivel azoknál nem történt kifizetés.

 

 

Ezzel szemben a hatóság vizsgálata megállapította: az Ökotárs közfeladatot ellátó szervnek minősül, hiszen a Magyarország és Norvégia közötti szerződésben jelölték ki a norvég civil pályázatok elbírálására és a támogatások odaítélésére. Vagyis egy becikkelyezett államközi szerződés szereplőjeként jogszabályban meghatározott feladat címzettjévé vált.

Részletek a lap csütörtöki számában.

Forrás: Magyar Nemzet
hirdetés
Legolvasottabb
24 óra hírei
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 29 db

A hozzászólások mutatása