A minap beálltam a reggeli sorba BKV-bérletért én is, mint sokan mások. Mivel most először vettem felnőttbérletet, aminek – jó magyar szokás szerint – lélektani határ alá belőtt ára van, 9800 HUF. Ezért a pénzért az átlag uszkve két napig dolgozik ma Magyarországon. Ha hozzávesszük az „extrákat” – a bérletigazolványt és a frankó kis műanyag tokocskát, amit dohogva követel rendszeresen az ellenőrbrigád a Ferenciek terén, valamint a szabványosított fotót, ami helyett hiába próbálkoztam házilag elkészített képpel, csak a pult melletti kamrában ezer forintért elkészíthető sorozat felel meg... – már túl vagyunk a 11 ezer forinton.

Motoszkál bennem: valahogy elrontottam a beruházást. Erre akkor jöttem rá, amikor aznap délután eltekertem a közeli bringaszervizbe. Idő, valamint (humán ember lévén) szakértelem híján otthagytam a neten pár éve 71 euróért vett, városiasított montit némi állapotrevízióra; a két fék, egy váltóbovden és egy kormányalkatrész cseréje alig több mint feleannyiba fájt, mint a fővárosi dugók egyhavi közösségi élvezetének „lehetősége”. Oké, vannak szintek: hiszen ha napi autós volnék, még kevésbé fájt volna ez a piszlicsáré renovációs költség, mint költeni benzinre, kötelezőre, fagyállóra, mosásra (mosószerre). Jó, lehet, hogy lesz egy-két defektem, ami miatt anyázok majd, de mi ez a naponta elfüstölő metrók, buszok, gázoló villamosok, foszladozó trolik tömegében?!

Úgyhogy karácsonyig nézni fogom, mi olcsóbb: megvenni a bérletet, vagy KüllőnÉlő módjára csak a „muszájnapokon” venni egy-egy vonaljegyet. Döntetlenre saccolom a számszerűsített eredményt. Zárójeles megjegyzés: 9 perc alatt, amíg az a bizonyos sorban állás és képkészítés zajlott, kerékpárúton a Délitől a Szent Gellért térig kényelmes tempóban eljuthattam volna a hangulatos Vérmező–Krisztina körút–Tabán–Duna-part bringaútvonalon.

Hogy még jobban szeressem a bringás életmódot, leloptam Shrek leghűségesebb barátjának a nevét is – ahogy nézem, hasonlít is egy fitt szamárhoz.