Veszélyes lehet a D-vitamin-hiány

PR, 2012. június 28., csütörtök 03:17
A magyarok fele nyáron is D-vitamin-hiányban szenved, pedig a szabadban, a napon negyedóra alatt pótolja a szervezet a létfontosságú előhormont. Szakemberek szerint a hiány megszüntetésével jelentősen vissza lehetne szorítani többek közt a combnyaktörések, valamint a szív- és érrendszeri, illetve a daganatos megbetegedések számát.

Még nyáron is D-vitamin-hiányos a magyarok fele, holott májustól szeptemberig ennek megelőzéséhez elég lenne, ha naponta negyedórát pólóban, rövidnadrágban a szabadban töltenénk – mondta el a Magyar Nemzetnek Lakatos Péter, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára. A téli hónapokban ez az arány a felnőttek körében eléri a hetven százalékot is. A szakember szerint ez nagyrészt azzal magyarázható, hogy a világ civilizált részén – így nálunk is – az emberek idejük jelentős részét fedett terekben, házakban, irodákban töltik. Ráadásul – mivel az elmúlt 15-20 évben széles körben vált ismertté a napozás káros hatása – sokan már akkor is napkrémekkel védik magukat, ha csak rövid ideig tartózkodnak kint, s ez szintén meggátolja a fontos előhormon termelődését a szervezetben.

A D-vitamin neve ellenére nem vitamin, hanem egy rendkívül érdekes molekula, amely már 500 millió éve jelen van a földön. Alapvető szerepe a sejtek szaporodásának gátlása, a sejtek differenciálódásának fokozása, huszonötezer génünk tizedének működését képes befolyásolni – olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján tegnap publikált cikkben.

A D-vitamint általában a csontrendszer befolyásolójaként ismerik, de a klinikán évtizedek óta foglalkoztunk a további hatásaival is – nyilatkozta korábban Lakatos Péter. – Tudjuk, hogy hiányának szerepe lehet bizonyos daganatok kialakulásában, idegrendszeri megbetegedésekben, a keringési rendszer gondjaiban, befolyásolja a pajzsmirigy működését, és olyan hormonális rendellenességek előfordulását is fokozhatja, mint például a cukorbetegség.

A teljes cikket a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatja.

Forrás: Magyar Nemzet
hirdetés
Legolvasottabb
24 óra hírei
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása