Hol a hazai eper?

LM, 2012. május 31., csütörtök 06:13, frissítve: csütörtök 08:21
Már két hete, hogy beköszöntött az eperidény, ám a legnagyobb kereskedelmi forgalmat lebonyolító magyarországi áruházláncok között még mindig akad olyan, amelynek boltjaiban kizárólag külföldről származó gyümölcsöt árulnak. A hazai eper árusítása sokszor kiszorul a forgalmas utak mellé.
Az eperkérdéssel foglalkozott a Hír TV Kontraszt című műsora is.

Két héttel ezelőtt a piacokon már nagy mennyiségben megjelent a hazai eper. Az áruházláncok boltjai azonban vagy egyáltalán nem tettek ki ebből polcaikra, vagy délebbi országokból származó, már leérett gyümölcsökkel együttesen helyezték ki, amivel letörhették a magyar termelői árakat. A brit lánc egyik budai áruházában a hazai epernek szerdán még mindig nem volt nyoma. A Tesco spanyol gyümölcsöt árult becsomagolva, és valamivel olcsóbban adta, mint a bolttól nem messze egy buszmegálló tövében, nagyon egyszerű körülmények között csodálatos epret és más, kiváló minőségű hazai zöldségeket kínáló kofaasszony.

A Tesco egyébként pontosan tudja, mit csinál, hogy az itthon is előállítható, mégis külföldi termények kereskedelmével kárt okoz Magyarországnak. Erről hirdetéseiben árulkodik. Áruházaiban nemzeti trikolórral díszített, vitorlányi felületű reklámokon azt tudatja a vásárlókkal, hogy egy tavaly év végén, a Századvég által elvégzett felmérés szerint a boltjaiban megvásárolható élelmiszerek 74 százaléka hazai. Honlapján pedig, ugyancsak piros-fehér-zöld körítéssel, ilyen kijelentések olvashatók: „Vállalatunk büszke arra, hogy segíti a magyar termelői bázis megerősödését, és több mint 1200 hazai vállalkozással áll üzleti kapcsolatban. Vállalatunk büszke, hogy több mint 100 regionális magyar beszállítói partner több mint 400 terméke került áruházak polcaira.” A hazai gyümölcsök, illetve az ezeket előállító termelők ezek szerint kivételt képeznek.

Nyugati gyakorlat

Külföldre is szállító kereskedők szerint a multiláncok magatartása Nyugat-Európában más. Mint mondják, ott hetekkel a helyi gyümölcsök idénye előtt már nem forgalmaznak belőlük importot. Ezt támasztotta alá a Magyar Nemzet egyik olvasójának tapasztalata is, aki múlt szombaton egy Bécs melletti, hatalmas Spar áruházban kizárólag osztrák epret tudott vásárolni, mert az osztrák lánc nem árult importepret. Ez a gyakorlat megfelel az európai szokásoknak. Mert az uniós jogszabályok ellenére ugyan a Spar megakadályozta az importeper forgalmazását, ám a hazai termelőket biztos piachoz juttatta. Ami a gazdák mellett mindenki másnak is jó. Az államnak például nem kell munkanélküli-segélyeket nyújtania, a közpénzt más célokra használhatja fel. A jól működő vállalkozások adóbevétele gazdagítja a büdzsét, a haszon az országban marad, ami növeli a fogyasztást és a belső keresletet, ami újabb és újabb adóbevételeket teremt a jólétben és megelégedésben élő polgáraitól.

A magyar, így a már most is kapható fűtött fóliás eper piaci kedveltségével élnek vissza azok a kereskedők, akik a külföldi gyümölcsöt magyar eredetűként tüntetik fel s hozzák forgalomba, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) szerint mindez zavarokat okozott a piacon és a vásárlók között – tudatták április végén.
Forrás: Magyar Nemzet
hirdetés
Legolvasottabb
24 óra hírei
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 3 db

A hozzászólások mutatása