Bővülhet az Amerikából kitiltottak köre?

Kottász Zoltán, 2015. január 28., szerda 06:41, frissítve: szerda 11:06
A magyar köztisztviselők amerikai kitiltásával valószínűleg mélypontra jutottak az amerikai–magyar kapcsolatok. Ezzel a megállapítással egyetért Marc Ellenbogen is, aki a Magyar Nemzetnek adott interjújában próbálta megfejteni a megromlott viszony okait. Az amerikai biztonságpolitikai szakértő, Barack Obama elnök egykori tanácsadója és a Demokrata Párt volt alelnöke szerint nincs összefüggés Washingtonnak a korrupció elleni fellépése és Magyarország Oroszországgal kapcsolatos politikája között.

– Washington minden releváns információt a magyar kormány rendelkezésére bocsátott, ami az Egyesült Államokból kitiltott magyar köztisztviselőket illeti – mondta lapunknak adott interjújában Marc Ellenbogen. Barack Obama egykori tanácsadója úgy tudja, hogy a budapesti amerikai nagykövetség már hónapokkal azelőtt értesítette a magyar kormányt a kitiltottak listájáról és az általuk elkövetett bűncselekményekről, hogy az ügy nyilvánosságra került volna, ezért Marc Ellenbogen úgy véli, csakis a magyar kormánynak állhatott érdekében az ügy kiszivárogtatása a sajtónak. „Ha Magyarország megszégyenítése lett volna a célja Washingtonnak, maga az amerikai kormány hozta volna nyilvánosságra az ügyet” – hangsúlyozta a diplomata, aki szerint éppen ennek ellenkezője történt.

Goodfriend megússza

Nem vonja vissza az Egyesült Államok André Goodfriend diplomáciai mentességét, így nem indulhat ellene rágalmazás miatt büntetőeljárás, amiért a hazai adóhatóság elnökét korrupciós ügyekkel hozta összefüggésbe. RÉSZLETEK

A Goodfriend-históriáról röviden ITT olvashat!

„Minden olyan országban, ahol van képviseletünk, a politikai és gazdasági osztályok információt gyűjtenek minden korruptnak vélt személyről, ezt az információt továbbítjuk a fogadó ország kormányának, és bízunk abban, hogy ezekben az ügyekben tesznek valamit” – tette hozzá Marc Ellenbogen. Mint mondta, nem Magyarországot pécézte ki magának az Egyesült Államok, más országok korruptnak ítélt köztisztviselői ugyancsak az amerikai kitiltási listára kerülnek. Marc Ellenbogen úgy tudja, hamarosan kiterjed az Egyesült Államokból kitiltott magyarok köre, de cseh és szlovák állampolgároktól is megvonják a beutazás lehetőségét. Hogy mindez nyilvánosságra kerül-e, az más kérdés.

Marc Ellenbogen úgy értesült, hogy a korrupcióval gyanúsított magyar köztisztviselők ügyeivel már André Goodfriend misszióvezető-helyettes érkezése idején, azaz 2013 augusztusában is foglalkozott a budapesti amerikai nagykövetség, vagyis a magyar kormánynak bizonyos mértékben már akkoriban tudomása volt ezekről az ügyekről. A diplomata ugyanakkor hozzátette: amikor annak idején a Gyurcsány- és Bajnai-kormányokat is hasonló korrupciós ügyekről, illetve korruptnak vélt köztisztviselőkről értesítették az amerikaiak, ők sem tettek semmit azok kivizsgálása érdekében. Arra a kérdésünkre, hogy miért nem tárják a nyilvánosság elé az amerikaiak a kitiltottakra vonatkozó bizonyítékaikat, Marc Ellenbogen azt mondta, meg akarják védeni forrásaikat, másrészt az amerikai kormány nem érzi úgy, hogy a döntőbíró szerepében kellene tetszelegnie.

Barack Obama egykori tanácsadója szerint a rendszerváltás óta sohasem volt ilyen rossz a kapcsolata Magyarországnak és az Egyesült Államoknak, és ezt tovább mélyítette a magyar kormány azáltal, hogy a birtokában lévő amerikai információk ellenére semmit sem tett a korruptnak nevezett személyek ügyének kivizsgálására. Marc Ellenbogen szerint a rossz viszony kialakulásához több tényező is hozzájárult. Egyrészt Barack Obama elhibázott külpolitikája, hiszen elnöksége alatt az Egyesült Államok levette tekintetét Európáról, ami a szakértő szerint óriási hiba. „Az amerikai jelenlét hiánya miatt Putyin szabad kezet kapott, azt tehetett, amit akart.

Obama elfordult Európától és a Közel-Kelettől ahelyett, hogy kezdeményezőbb szerepet vállalt volna ezekben a térségekben. Ukrajna nem lenne ilyen válságban, ha például közös hadgyakorlatot ajánlunk fel Putyinnak, vagy más területen való együttműködést, ami az amerikai és az orosz érdekeknek is megfelelt volna. Az orosz elnök azonban felmért bennünket, és látta, hogy gyengék vagyunk” – tette hozzá. „Az Obama-kormány túl lassan és túl félénken reagált Putyin lépéseire, holott az oroszok csak az erő nyelvén értenek. Személy szerint minden egyes orosz állami intézményt szankciókkal sújtottam volna, nem csak néhány tisztviselőt” – közölte a szakértő.

Szerinte az Obama-kormány hibás hozzáállása vezetett ahhoz, hogy az amerikai elnöknek gyakorlatilag semmilyen kapcsolata nincs a magyar kormányfővel. A megromlott viszony másik oka az lehet, hogy a magyar jobboldal – Ellenbogen szerint teljes joggal – kettős mércét lát abban, ahogy Washington a magyarországi pártokhoz viszonyult a rendszerváltás óta. Az amerikaiak ugyanis egykori kommunista vezetőkkel „bújtak egy ágyba” – például Gyurcsány Ferenc volt KISZ-titkárral –, és sokkal elnézőbbek voltak a szocialista kormányok kihágásaival, törvénysértéseivel szemben. Marc Ellenbogen hangsúlyozza, bár ebben van igazság, az amerikai kormányt komolyan aggasztja az, hogy Orbán Viktor elődeihez képest sokkal szisztematikusabban gyakorol befolyást a médiára vagy a bíróságokra, építi le a fékek és ellensúlyok rendszerét, a korrupt magyar rendszert pedig „tökélyre fejlesztette”.

A diplomata szerint túlzás lenne a magyar miniszterelnököt fasisztának nevezni – ahogyan nemrég John McCain amerikai szenátor tette –, de totalitáriusnak nem. „Magyarországon demokrácia van, de a demokráciát sok szempontból károsítják” – tette hozzá a szakértő. Szerinte 25 évvel a rendszerváltás után az országban nem a haladás, hanem a visszafejlődés jelei látszódnak a demokrácia, a jogállam, a sajtószabadság vagy a bíróságok szabadsága szempontjából. Arra a kérdésünkre, hogy ha az Egyesült Államokat annyira aggasztja a magyarországi helyzet, a sokkal kevésbé demokratikus Szaúd-Arábiánál vagy más országoknál miért nem tiltakozik a fékek és ellensúlyok rendszerének hiánya miatt, a szakértő azt mondta, míg a világon ezt sokan kettős mércének látják, az Egyesült Államok mindezt pragmatizmusnak nevezi.

A megromlott magyar–amerikai viszony harmadik okát a rossz személyes kapcsolatokban látja Marc Ellenbogen. Amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva azt mondta lapunknak, hogy Orbán Viktort sokan egyszerűen nem kedvelik, nehéz vele tárgyalni. A miniszterelnököt érhetően zavarja az, hogy Gyurcsány Ferenchez és Bajnai Gordonhoz képest rosszul bánnak vele és a Fidesszel, ami csak tetézi a problémákat. „Bár én magam nem kedvelem azt az ideológiát, amit képviselnek, Gyurcsánnyal és Bajnaival könnyebb volt egyezkedni, a stílusuk kevésbé volt sértő” – tette hozzá interjúalanyunk.

Marc Ellenbogen úgy véli, a kitiltási ügynek és az amerikai nyomásgyakorlásnak semmi köze nincs a magyar kormány Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos politikájához vagy ahhoz a sokat emlegetett elmélethez, hogy Washington új piacot akar szerezni Európában az újonnan kitermelt amerikai palagáznak, és ennek érdekében az orosz befolyás visszaszorítására törekszik. „Obama egyszerűen úgy döntött, hogy végre fellép a korrupció ellen. Mint említettem, hamarosan újabb személyekkel, más országok állampolgáraival bővül a kitiltottak köre, vagyis nem Magyarországot pécézte ki magának az Egyesült Államok” – hangsúlyozta Ellenbogen.

Portré
Marc Ellenbogen diplomata, üzletember, biztonságpolitikai szakértő, újságíró. 1963-ban született Németországban, amerikai–német katonai család sarjaként. Az amerikai Demokrata Párt több elnökjelöltjének is kampánytanácsadója volt, először 1984-ben Gary Hart coloradói szenátor csapatában dolgozott, legutóbb Barack Obama 2008-as elnökválasztási kampányában vett részt. Több vezetői tisztséget töltött be a Demokrata Párton belül. 2004–2010 között a washingtoni székhelyű UPI hírügynökségnek írt cikkeket. Jelenleg a berlini és prágai székhelyű Global Panel Foundation nem kormányzati szervezet elnöke. Több évtizede harcol azért, hogy bíróság elé állítsák az egykori kommunista vezetőket és a titkosrendőrségek tagjait. Jó kapcsolatokat ápol a kommunista rendszerek miatt egykoron külföldre emigrált kelet-európai politikusokkal.
Forrás: Magyar Nemzet
hirdetés
Legolvasottabb
24 óra hírei
hirdetés

Hozzászólások - 260 db

A hozzászólások mutatása