Legfrissebb, február 18-i számunkból ajánljuk.

• Eldugult homokóra
Nem a verseny, a piacgazdaság intézménye, a profitot termelő gazdasági folyamat van válságban, hanem az ezeket működtető ember, annak értékrendje és legalapvetőbben a motivációi, amelyekkel a gazdasági folyamatba lép – állítja Baritz Sarolta Laura OP (Ordo Predicatorum, azaz prédikáló testvérek rendje). A domonkos szerzetesnőt, közgazdászt a rend budakeszi kolostorában látogattuk meg. (21., 26. oldal)

• Fonalak a szövetben
Hetvenedik születésnapját ünnepelte nemrégiben Kodolányi Gyula író, költő, szerkesztő. A kommunista rendszer ellenzékéhez tartozó harcos környezetvédő később Antall József külpolitikai tanácsadója lett, újraalapította a Magyar Szemlét, amelynek azóta is főszerkesztője. A szerzőnek most megjelent, Járj, merre tetszik című gyűjteményes verseskötetét február 22-én mutatják be a Litea könyvesboltban. (23. oldal)

• Fű alatt
Jogvédők szerint Európa legszigorúbb drogjogi szabályozásának tervezetét készítette el a magyar kormány. A vita arról folyik, szenvedélybeteg vagy bűnöző-e a kábítószer-használó, illetve hogy börtönlakókra vagy gyógyításra kell-e költeni a területre érkező húszmilliárd forintnyi állami pénzt. (24–25. oldal)

• Új maffia
Az Europol, az unió rendőri együttműködésére létrehozott szervezet egy tavalyi jelentése szerint a szervezett bűnözés nemcsak terjed, hanem át is alakul: erőszakos bűnelkövetés helyett egyre jellemzőbb rá a fehérgalléros gengszterizmus és a csoportok közti mind hatékonyabb együttműködés. Az Európai Unió tagállamai inkább csak követik a fejleményeket. (27. oldal)

• Jobban mondva
A baloldal mindig jót akar, csak a végrehajtással szokott gond lenni. A jobboldal viszont visszatekerné az órákat. Nap mint nap halljuk ezeket a közhelyeket – mostanában az Európai Parlamentben hazánk ürügyén orkánerejű hangerővel, amely leplezi vagy éppen felszínre hozza a kontinens politikai identitásának kérdéseit. (28–29. oldal)

• Csodatévő szobor
Miként válhatott egy autodidakta parasztemberből harcos publicista, irodalompártoló és mecénás? Mi maradt meg és mi menthető át a mába őseink teremtő erejéből? Elegendő lehet a gazdasági és mentális gyengeség leküzdéséhez egy Csongrád megyei közösség formálójának hajdani mintája meg a huszonöt éves polgármester? (30–31. oldal)

• Béla a szélben
Hatvankilenc évvel ezelőtt ezekben a hetekben rongyos, haldokló, átfagyott sereg vonszolta magát az orosz jégmezőkön Kijev felé. A visszavonuló 2. magyar hadsereg maradéka, akiket a Harmadik Birodalom iránti – erősen megkérdőjelezhető – lojalitásból egy közepes minőségű öltöny védelmével felérő ruhában hajtottak a vágóhídra. Közülük több mint százezren odavesztek. Egy korabeli menetöltözetbe bújtatott bábun mérték, mennyi lehetett honvédeink túlélési esélye. (32–33. oldal)


Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a Hétvégi Magazint az újságárusoknál!