• 7 °C, esős

Támadást intéztek a lap szerkesztőségei ellen

WL, 2012. április 26., csütörtök 19:46
Nigéria két városában is támadásokat intéztek csütörtökön egy újság szerkesztőségei ellen; a merényletekben hat ember vesztette életét, köztük legalább egy öngyilkos terrorista.

Az egyik esetben a This Day című lap fővárosi, abujai szerkesztőségéhez hajtott egy gépkocsi, amelyet a biztonsági őrök beengedtek a telek kapuján. A sofőr ekkor nekivezette a járművet a szerkesztőségi épületnek, és felrobbantotta. Két őr és a merénylő életét vesztette, de a lap munkatársai sértetlenek maradtak – mondta el a szerkesztőbizottság igazgatója.

A másik eset az északi Kaduna városban történt, annak részletei kevésbé tisztázottak. A helyi vöröskereszt szóvivője szerint egy ember berohant az épületbe egy pokolgéppel, amelyet felrobbantott. Legalább hárman meghaltak, és állítólag később volt egy második robbanás is. A rendőrség lezárta a környéket.

A This Day Nigéria egyik legbefolyásosabb, kormánypárti napilapja. A merényletekért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget. A nyugat-afrikai országban az utóbbi két évben iszlamista szélsőségesek indítottak harcot a világi kormány ellen. A Boko Haram nevű szervezetük az idén már több száz ember halálát okozta.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása