A decemberig hetente jelentkező műsort Nagy Sándor vezeti, esténként három vendéget invitálva vacsorával és borozással egybekötött baráti beszélgetésre. Az ételeket az adott műsor témájául választott borrégióból származó termékekből készítik el Laczi Tamás és Kovács Gergő séfek, a hozzájuk illő borokat pedig a területet képviselő egy-egy ismert borász választja.

A Mátrai borvidékről például Ludányi József, a Balaton-felvidékről Istvándy Tamás, Pannonhalmáról pedig Babarczi Zsuzsanna lesz a műsor vendége.

A borszakértők és -termelők mellett két, főzéshez is értő ismert személyiséget is meghívnak, akik személyes élményeikkel, a gasztronómiához, az adott borrégióhoz fűződő történeteikkel színesítik a vacsorát. Az első adásokban Mautner Zsófiát, Hollósi Frigyest, Hegyi Barbarát, Litkay Gergelyt, Berecz Andrást és Nagy Ervint látja vendégül a Borvacsora.

A műsor tervezésekor a készítők informatív, élvezhető, nézhető, de semmiképpen nem „bulváros” produkció készítését tűzték ki feladatul – hangsúlyozta csütörtökön a Borvacsorát beharangozó sajtótájékoztatón Simon Péter, az MT Zrt. Agrármarketing Centrum (ACM) igazgatója.

Rákay Philip, az MTV programigazgatója, az m1, m2 csatornák intendánsa kiemelte: egy közszolgálati televízió feladata mindig az adott ország kulturális, gasztronómiai értékeinek bemutatása. „Fontos, hogy úgy informáljon és úgy közvetítsen értékeket a nézők felé, hogy a műsor élvezhető és nézhető legyen” – fejtette ki Rákay.

Nagy Sándor, Simon Péter és Rákay Philip is ott volt a műsor sajtótájékoztatóján
Nagy Sándor, Simon Péter és Rákay Philip is részt vett a műsor sajtótájékoztatóján
Fotó: MTI


„A magyar élelmiszertermékek megismertetése érdekében azt kértük a szerkesztőktől, hogy minden borvidéken a helyi jellegzetességeket mutassák be, helyi és szezonális anyagokból dolgozzanak. A műsor minden adása így az éppen termő magyar élelmiszerek – zöldségek és gyümölcsök – köré szerveződik, minden adásban feltűnnek a kiváló minőségű magyar húsok és húskészítmények” – mondta el Simon.

A Borvacsora első adását pénteken 21 óra 10 perctől láthatják az m1 televíziós csatorna nézői. Az 52 perces műsorok a szervezők elmondása szerint a www.bor.hu internetes portálon, később pedig a műsor honlapján is láthatók lesznek.