Média

Elindult a kormányzat levele Hugh Granthez

BL
OS
2012. július 09., hétfő 18:36
Elküldte a Miniszterelnökség a Hugh Grantnek a magyar médiahelyzetről készített tájékoztató levelet – közölte a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár hétfőn.

Ismert, a brit színész még június végén szólalt föl egy brüsszeli konferencián, ahol arról beszélt: szerinte a magyar állam odáig jutott, hogy a média fölötti uralom átvételével fenyeget.

Kumin Ferenc hétfői közleményében tudatta: „a kérdéses ügy nem a legmagasabb prioritással szerepelt a napirenden, de ennek ellenére időben a rendelkezésünkre állt minden szükséges információ. Már postára adtuk a szükséges tájékoztatást, és amennyiben Hugh Grant úrnak nem lesznek további kérdései, az ügyet lezártnak tekintjük.”

A helyettes államtitkár felidézte, hogy többek között a szocialisták is szabad kapacitásaikat Magyarország nemzetközi kommunikációjának támogatására áldozták, és sikeresen megtalálták a közkedvelt brit színész rajongói címét. Kumin üdvözölte, hogy „ugyan későn és nem is a megfelelő címet küldték el, de kifejezték elkötelezettségüket abban, hogy közösen javítsunk Magyarország nemzetközi megítélésén, és közösen tegyünk azért, hogy ne maradjanak megválaszolatlanul igaztalan, külföldről érkező vádak”.

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Napilapos