Félvilág

MTVA-s tiltólistán Kovács Patrícia?

MNO, 2016. március 4., péntek 17:53, frissítve: péntek 20:16
Harmadszorra tiltották el a MTVA-s szerepléstől Kovács Patríciát. A színésznő most kiborult és a Facebookon tálalt ki. Pedig komoly sikert aratott a Duna TV-n tavaly bemutatott Félvilág című filmmel, mégsem kérnek belőle.

A színésznő a legnagyobb közösségi oldalon közzétett írásában beszámol arról, hogyan kérték fel szereplésre a Ridikülben, ahová korábban már elhívták. Mint írja, megvolt már a felvétel napja, az interjú készítője is, majd leszólt valaki fentről, hogy szó sem lehet rólam. Később tovább ment az ügy: aláírt szerződés, elkészült interjú. Már csak a címlapfotózás volt hátra, amikor is „felhívja valaki az engem képviselő ügynökséget, hogy a tartalomszolgáltatási igazgató döntése alapján sztornó a műsor, elnézést kér, nem is érti, hogy a kollégái hogyan gondolták, hogy engem behívhatnak”.

A dolog érdekessége, hogy a megkereséskor direkt megkérdezték, komoly-e ez a dolog, hiszen ősszel ugyanezt eljátszotta vele ugyanez a műsor. „Együtt érzek azokkal a műsorkészítőkkel, akiknek ilyen környezetben kell dolgozniuk. Sajnálom azokat az embereket, akiknek ilyen telefonhívásokat kell intézniük” – írta Kovács Patrícia.

„Ha a köztévé egy műsora kíváncsi a munkámra, megyek ezután is, ahogy mentem korábban is. De azt kifejezetten szeretném kérni, hogy a jövőben többször ne forgassanak meg. Ha rajta vagyok a nem létező tiltólistán, ne raboljuk egymást idejét ezekkel az idióta körökkel” – tette hozzá a színésznő.

Érdekesség, hogy Duna Televízió decemberben mutatta be azt a Félvilág című filmet, amelynek a főszereplője Kovács Patrícia, és amivel szép sikert értek el. A filmet az MTVA finanszírozta, ennek ellenére nem hívták be egyszer sem beszélgetni.

Kovács Patrícia férje amúgy az egykori SZDSZ-es Gusztos Péter.

Korábban beszámoltunk róla, hogy D. Tóth Kriszta állítása szerint sem Kulka Jánost, sem Pataki Ágnest vagy Gálvölgyi Jánost nem hívhatta a közmédiába. Az MTVA akkor azt közölte, hogy nincs tiltólista.

Kovács Patrícia nincs tiltólistán

Az MTVA közleményében úgy fogalmaz, hogy nincs tiltólista a közmédiában. Hogy adott esetben kit látnak vendégül a műsorokban a kollégák, az a szerkesztők javaslatai alapján áll össze.

A Ridikül gyártásvezetője nem kapta utasításba Kovács Patrícia szereplésének lemondását, mert nem volt ilyen utasítás. Ezért az állítás, amit Kovács Patrícia menedzsere megfogalmazott, valótlan.

Kovács Patrícia szereplésének lemondása mögött csupán egy koncepcióváltás áll, szó sincsen arról, hogy az ismert színésznő tiltólistán lenne a közmédiában. Ezt bizonyítja az is, hogy a jó kritikai és közönség-visszhangot kapott Félvilág c. filmjének az MTVA volt a főszponzora.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása