Mezőgazdaság
30 százalékkal kevesebb kalászos gabonát aratnak az idén
A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt az idén a korábbi évinél mintegy 30 százalékkal kevesebb kalászos gabonát takaríthatnak be a termelők – mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Hirdetés
Magyarországon a kenyérgabona-szükséglet az idén is megterem, ugyanis hazánkban évente mintegy 1,2 millió tonna búzát használnak étkezési célra. További mintegy 2 millió tonna az állatok takarmányozását szolgálja, a fennmaradó hányad pedig exportra kerül. Vancsura József megjegyezte: az lenne a kívánatos, ha Magyarországról évente 1,5–2 millió tonna búzát lehetne exportálni. Ennek érdekében kidolgozták az úgynevezett pannon gabonarendszert, amely kiváló minőségű búza előállítását teszi lehetővé.
A cél az, hogy a raktárakban legyen mindig ebből a búzából mintegy 1 millió tonna készleten, hogy a vevőket mindenkor ki lehessen szolgálni. A GOSZ elnöke a nemrégiben tapasztalt fuzáriumfertőzés kapcsán elmondta: a termelők általában különféle vegyszerekkel védekeznek e gombabetegség ellen, az aszályos időjárás azonban az idén szükségtelenné tette a fuzárium elleni védekezést. A magyar búza lényegében mentes az idén a fertőzéstől. Arra a kérdésre, hogy gazdasági érdekek állhattak-e a fuzáriumfertőzés napvilágra kerülése mögött, a GOSZ elnöke nem kívánt állást foglalni. Kitért arra, hogy a világpiaci árak a búzánál rendkívül alacsonyak, jelenleg is esnek. Ez nem kedvező a magyar termelők számára, mivel a 25-30 ezer forintos tonnánkénti ár nem fedezi az önköltséget. Egy hektáron jelenleg 50-80 ezer forint a termelők vesztesége.
(MTI)
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.
Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.
Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.
Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.