Mezőgazdaság

A Távol-Keletre irányuló agrárexportot bővítené Gráf

MNO

2009. március 09., hétfő 15:42
A magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek Japánba és Dél-Koreába irányuló exportjának előmozdításáról tárgyalt Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a múlt héten a távol-keleti országokban.
Hirdetés

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) sajtóirodájának hétfői közlése szerint Gráf József megbeszéléseket folytatott a japán mezőgazdasági miniszter első helyettesével és a japán parlament alsóháza agrárbizottságának elnökével. A tárgyalásokon szó esett általános agrárkérdésekről, állat- és növény-egészségügyi témákról, továbbá a kétoldalú tudományos agrárkapcsolatok erősítésének lehetőségeiről is. A március 3-6. közötti, tokiói Foodex kiállításra az agrártárca vezetőjét, aki a rendezvény díszvendége volt, a magyar borászatot és a húsipart képviselő húszfős üzleti delegáció is elkísérte. A Japánba irányuló magyar élelmiszerexport tavaly meghaladta a százmillió dollárt; főleg sertéshúst, libamájat, mézet, valamint borokat vittek ki a magyar cégek Japánba.

Gráf József Tokióból a dél-koreai fővárosba, Szöulba utazott tovább kétnapos látogatásra. Itt találkozott koreai partnerével, Csang Te Pjung élelmezésügyi, mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszterrel, valamint a koreai nemzetgyűlés mezőgazdasági bizottsága többségi frakciójának vezetőjével, továbbá a helyi húsipar, valamint a bor- és gabonaágazatot képviselő szakmai szervezetek vezetőivel és üzletemberekkel is. A látogatás fő célja Dél-Koreában is a magyar mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek, azon belül is elsősorban a gabona-, hús- és borexport lehetőségeinek feltárása, a magyar kivitel bővítésének elősegítése volt.

A látogatás alatt érdemi előrelépést értek el a magyar baromfihús-kivitel megindításához szükséges, közel 8 éve húzódó állat-egészségügyi engedélyezési eljárás lezárásában. Ennek eredményeként néhány technikai kérdés rendezését követően megkezdődhet a vállalati szintű üzleti kapcsolatok kiépítése. Dél-Koreába jelenleg is több tízmillió dollár értékben exportál Magyarország fagyasztott sertéshúst, ami kiegészülve a baromfihús-kivitellel tovább növelheti a magyar cégek részvételét a dél-koreai élelmiszerpiacon. Dél-koreai részről komoly érdeklődés mutatkozott jelentős mennyiségű GMO-mentes kukorica vásárlása iránt. Dél-Korea egyik legnagyobb kukoricaimportőr cége 120 ezer tonnás vásárlási igényt jelentett be erre az évre versenyképes feltételek esetén – áll a közleményben.

(MTI)

Cikk értékelése
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 4
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.

Gyér volt a kereslet az aukción

Görögország mozgatta a forintot

Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.

A rendszerváltoztatásról és a Fidesz megalapításáról is beszélt Orbán Viktor kormányfő csütörtök délután az egri könyvtárban gimnazistáknak.

Pénteken is folytatódik a fagyos, hideg idő, szombaton visszatér a havazás.