Mezőgazdaság
Átmeneti támogatást kaphatnak a termelők
A rendelet felsorolja azokat a tevékenységeket, amelyekhez nem jár az átmeneti támogatás. Ilyen például a halászat, és a mezőgazdasági termékek feldolgozása, valamint forgalmazása is. A válság miatt átmeneti támogatást csak az a termelő kaphat, amely 2008. július 1-jén nem minősült nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak.
Ha ezt követően – a globális pénzügyi és gazdasági válság miatt – került nehéz helyzetbe, akkor viszont jogosult a támogatásra. A rendelet használja a „támogatás nyújtásáról döntő szerv” megjelölést, de nem nevesíti azt. A szóban forgó rendelet megjelenésével kapcsolatban Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az MTI megkeresésére elmondta: a jogszabály megalkotására azért volt szükség, mert a világgazdasági válság miatt az unió megduplázta – azaz 15 ezer euróra emelte – az úgynevezett de minimis támogatás összegét. Hozzátette: a támogatás kifizetésére azonban még a magyar agrárkormányzatnak forrást kell találnia, mivel azt a nemzeti büdzséből kell finanszírozni. Emellett pedig az elosztásról a szakmai szervezetekkel is egyeztetni kell.
(MTI)
MNO vezető hírek
Rekordösszegű, 26 milliárd dollár értékű megállapodás született az egyik oldalon szövetségi és szövetségi állami hivatalok, a másikon pedig öt amerikai nagybank között.
Jövő szerdán dönthetnek az euróövezeti országok pénzügyminiszterei a Görögország pénzügyi támogatására szánt újabb intézkedéscsomagról, ha addig a görög parlament is jóváhagyja a politikai erők között csütörtökön született elvi megállapodást a megszorító intézkedések kiterjesztéséről.
Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek.
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.