Jó helyzetben a mezőgazdasági cégek

BL, 2011. december 13., kedd 08:36, frissítve: kedd 08:36
Bővülhet az idén az agrárhitelezés, miután a válság a mezőgazdasági cégeket kevésbé érintette, termékeikre a kereslet viszonylag stabil maradt, és a támogatási rendszer sem változott nagymértékben, emellett az idén a terméshozamok jobbak, az árak kedvezőbbek, ami ugyan szűkíti a hiteligényeket, de javítja a hitelnyújtási feltételeket – írta a Világgazdaság kedden.

A lapnak Csürke József, a Budapest Bank vállalati hitelezési vezetője elmondta, hogy az exportra termelő mezőgazdasági cégekre a devizaárfolyamok alakulása kedvező hatással volt, így náluk már a növekedés jelei is megfigyelhetők.

Az ágazatban a szakember a hagyományos szántóföldi növénytermesztésben, valamint egyes öntözött szántóföldi zöldségkultúrákban látja a legnagyobb bővülési lehetőségeket. Az állattenyésztés esetében árnyaltabb a kép: a szarvasmarha-tenyésztésben – mind a múlt évhez képest kiegyenlítettebbé vált tejtermelésben, mind az erős külföldi keresletnek örvendő húságazatban – egyértelműen kedvezőbbek a hitelezési feltételek, ugyanakkor az abrakfogyasztó ágazatok (baromfi, sertés) hitelezhetősége – a rendkívül magas takarmányárak okán – romlott – írta a lap.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 18:42
  2. 18:28
  3. 18:26
  4. 18:23
  5. 18:12
  6. 18:06
  7. 18:05
  8. 17:59
  9. 17:48
  10. 17:47
  11. 17:30
  12. 17:21
  13. 17:00
  14. 16:55
  15. 16:48
  16. 16:47
  17. 16:43
  18. 16:35
  19. 16:30
  20. 16:11
  21. 16:10
  22. 15:51
  23. 15:46
  24. 15:41
  25. 15:37
  26. 15:20
  27. 14:58
  28. 14:54
  29. 14:48
  30. 14:37
  31. 14:34
  32. 14:22
  33. 14:19
  34. 14:13
  35. 14:10
  36. 14:10
  37. 14:02
  38. 13:55
  39. 13:38
  40. 13:36
  41. 13:21
  42. 13:19
  43. 13:03
  44. 13:02
  45. 12:47
  46. 12:43
  47. 12:30
  48. 12:20
  49. 12:20
  50. 12:07