Mezőgazdaság

Módosulhat a vidékstratégia

BL
Forrás: MTI
2012. február 06., hétfő 06:12
Továbbra is a családi gazdálkodókra helyezi a hangsúlyt a nemzeti vidékstratégia 2020-ig előretekintő tervezete, de már életképes birtokméretű gazdaságokba rendezné az elaprózott földeket, és az önellátás helyett a piacképes árutermelés kerülhet a középpontba – ismerteti a hétfői Világgazdaság.
Hirdetés

A gazdasági napilap ismerteti, hogy az ökoszociális szempontokat figyelembe vevő, a vidéken boldogulást elősegítő és a hazai mezőgazdaságot, valamint az élelmiszer-termelést stratégiai, több ponton nemzetbiztonsági kérdésként kezelő anyagot állított össze a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Nemzeti vidékstratégia 2012–2020 címen.

A Világgazdaság birtokába került, egyelőre nem nyilvános tervezetet a kormány még nem tárgyalta. Bár a szöveg hangsúlyozza: a birtokpolitika egyik fontos célja, hogy megakadályozza az „indokolatlan földkoncentrációt”, a szakterületi célkitűzések között a középbirtokok szerepének megerősítése áll az első helyen. Mindez a korábbi – Ángyán József közelmúltban lemondott államtitkár nevéhez köthető –, kisbirtokokat középpontba állító kommunikációhoz képest változást jelent, bár az anyag továbbra is a családi gazdaságokban látja a jövőt – olvasható a napilapban.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
24
Megye
Város
Mozi
KERESÉS