Tárgyalás

Tejpiac: áfacsökkentésben bízik az ágazat

MTI, 2016. február 6., szombat 17:32
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint éjszakába nyúlóan tárgyalt a kormány pénteken a magyar tejpiaci válság kezeléséről. Mélykuti Tibor a Magyar Hírlapnak elmondta: bízik benne, hogy döntenek a folyadéktej jelenlegi, 18 százalékos áfakulcsának ötszázalékosra mérsékléséről, mivel ez jelentené a legnagyobb segítséget.

A lap szombati számában megjelentek szerint a kereskedőkkel, valamint a feldolgozókkal is tárgyalásokat folytatnak a tejágazati képviselők a magasabb felvásárlási ár érdekében. A terméktanács elnöke azt mondta, hogy már több mint tizenöt éve használják „vevőcsalogatónak” a tejtermékeket az üzletláncok, ezt a gyakorlatot pedig meg kell szüntetni. Emellett a dömpingáras, sokszor gyenge minőségű termékek behozatalát is segítik a nagy üzletláncok, ami szintén a magyar termelőket hozza nehéz helyzetbe.

A Magyar Hírlap emlékeztetett arra: a tejpiaci válság oka, hogy az orosz embargó bevezetése miatt az európai termelők fontos piacot veszítettek, emellett a kínai felvásárlások is visszaestek. A bajt tetézte a tejkvóta kivezetése, ami uniós szinten túltermeléshez vezetett – írták.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 08:25
  2. 08:11
  3. 08:09
  4. 08:01
  5. 07:44
  6. 07:34
  7. 07:33
  8. 07:32
  9. 07:32
  10. 07:31
  11. 07:30
  12. 07:28
  13. 07:18
  14. 07:16
  15. 07:12
  16. 07:01
  17. 07:00
  18. 06:50
  19. 06:35
  20. 06:29
  21. 05:57
  22. 00:01
  23. 23:02
  24. 22:35
  25. 22:17
  26. 22:04
  27. 21:49
  28. 21:41
  29. 21:35
  30. 21:30
  31. 21:21
  32. 21:08
  33. 20:55
  34. 20:41
  35. 20:32
  36. 20:27
  37. 20:23
  38. 20:14
  39. 20:12
  40. 20:01
  41. 20:00
  42. 19:50
  43. 19:38
  44. 19:36
  45. 19:34
  46. 19:33
  47. 19:29
  48. 19:23
  49. 19:22
  50. 19:16
  51. 19:15
  52. 19:10
  53. 19:03
  54. 18:53
  55. 18:45
  56. 18:31
  57. 18:24
  58. 18:18
  59. 18:10
  60. 18:05
  61. 17:51
  62. 17:40
  63. 17:38
  64. 17:26
  65. 17:26
  66. 17:25
  67. 17:23
  68. 17:17
  69. 17:15
  70. 17:10
  71. 17:09
  72. 16:57
  73. 16:44
  74. 16:29
  75. 16:27
  76. 16:24
  77. 16:16
  78. 16:12
  79. 16:02
  80. 15:38
  81. 15:37
  82. 15:31
  83. 15:22
  84. 15:20
  85. 15:20
  86. 15:10
  87. 15:10
  88. 14:55
  89. 14:45
  90. 14:41
  91. 14:39
  92. 14:30
  93. 14:27
  94. 14:24
  95. 14:14
  96. 14:00
  97. 13:52
  98. 13:50
  99. 13:46
  100. 13:46

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása