Archívum

30 tonna törpeharcsát fogtak ki

MNO

2010. március 10., szerda 20:50
Eddigi legeredményesebb szezonját zárta a már nyolcadik éve futó törpeharcsa-gyérítési program Szolnokon, az Alcsi-Holt-Tiszán, összesen 327 mázsányit zsákmányoltak a halászok a más halfajokat veszélyeztető ikra- és ivadékpusztítóból – közölte a Közép-Tisza-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének ügyvezető elnöke.
A szokottnál rövidebb idő alatt minden eddiginél nagyobb mennyiségű törpeharcsát fogta ki a tiszaugi halászok az Alcsi-Holt-Tiszán – közölte Nagy Gyula. Kifejtette: bő két és fél hónap alatt összesen 327 mázsa, azaz több mint 30 tonna törpeharcsát fogtak ki. Ezzel az elmúlt hét esztendő összfogása immár meghaladja az ezer mázsát – fogalmazott az ügyvezető.

Aggod Sándor, a tevékenységet koordináló szövetségi megbízott úgy vélte: a kísérleti jelleggel kipróbált kitűzővarsa nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így öt éve már fenékvarsákat alkalmaznak. Ezeket is elsősorban az ősztől tavaszig tartó időszakban helyezik el a megyeszékhely ismert horgászhelyeként számon tartott 107 hektáros területen.

A zsákmányt egyébként a jégolvadást követően felszedett halászeszközökhöz hasonlóan már elszállították. Az utolsó tíz mázsányi, eddig egy sűrű szövésű hálóban életben tartott törpeharcsát szerdán emelték ki a holtág vizéből – magyarázta Aggod Sándor.

A halászati hasznosító és az általa képviselt horgászok az Alcsi-Holt-Tisza biológiai egyensúlyának helyreállását remélik a kezdeményezéstől, amely a hatékonyabb halgazdálkodás és a horgászvíz népszerűségének növekedése révén pluszbevételekkel is kecsegtet.

A halászok számára ez a megbízás a téli holtszezon idejére biztosít munkát és szerény, ámde biztos bevételi forrást. Az apróbb törpeharcsákat jellemzően vadásztársaságok veszik át a vadak olcsó téli fehérjepótlásának céljából. A nagyobb, kereskedelmi forgalomban is eladható méretű példányok kilóját pedig 250-300 forintos átvételi áron értékesítik.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 4
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
intenzív havazás
Min: -11°C
Max: -9°C
holnap
havazás
Min: -12°C
Max: -8°C
Részletek

Szavazás

Ön eltűrné, hogy párja megcsalja?