ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
Archívum
500 gyorshajtó három nap alatt a megyében
Több mint ötszáz gyorshajtó került rendőrkézre egy háromnapos közúti közlekedési akció során Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte a rendőrség szombaton.
Az ellenőrzött járművezetők közül 542 sofőr lépte át a megengedett legnagyobb sebességet, ellenük ezért közigazgatási eljárást indított a hatóság – mondta Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az elsősorban az ittas vezetők, valamint a gyorshajtók kiszűrését célzó razzia statisztikájából az is kiderül, hogy a rendőrök négy olyan autóvezetőt és hat olyan kerékpárost állítottak meg, aki ittasan közlekedett, a gépkocsikban ülők közül pedig tizenkilencen nem használtak biztonsági övet. A kihágásokat elkövetők közül 70 emberre 366 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki, 31 alkalommal pedig szabálysértési eljárást indítottak ellenük.
(mti)
(mti)
A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom