ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
Archívum
A brazilok a befutók?
Brazília hatodik alkalommal is elhódíthatja a világbajnoki trófeát. Legalábbis Michel Platini, az UEFA elnöke szerint. A francia elöljáró úgy véli, hogy a dél-amerikai együttesben minden megvan, ami a végső sikerhez kell, ám a spanyolokban és az angolokban nagy riválisra találhatnak.
„Brazília fantasztikus csapatot alkot, amelyet nem hoz zavarba az sem, hogy mellette más válogatottak is pályáznak a vb-elsőségre. Ez nagyon sokat számít majd” – nyilatkozta a La Republicának a korábbi klasszis játékos.
Platini szerint a spanyolok jelentik a Selecao legnagyobb problémáját, főként, ha még a finálé előtt összefutnának. Persze, a Juventus egykori legendás futballistája a hagyományosan esélyesnek kikiáltott együtteseket sem írja le. Hollandia, Olaszország és Anglia ugyanúgy odaérhet a dobogó tetejére. Főként a Fabio Capello vezette háromoroszlánosok, akik régóta nem kápráztatták el szurkolóikat trófeával.
(sporthirado.hu)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom