Archívum

A válság két arca – Melyik a valódi?

TR, MNO

2010. szeptember 09., csütörtök 16:06
Elképzelhető, hogy további jegybanki támogatásra és a költségvetési megszorítások elhalasztására lesz szükség a világgazdaság második negyedévi lassulásának ellensúlyozására – derül ki a fejlett gazdaságokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtöki jelentéséből.
A friss számítások szerint a korábban vártnál gyengébb lehet a hét legfejlettebb iparral rendelkező ország (G7) második félévi növekedése. A párizsi székhelyű szervezet szerint a G7 országaiban a harmadik negyedévben 1,4 százalékos, a negyedikben pedig 1 százalékos növekedés várható az első negyedévi 3,2 és a második negyedévi 2,5 százalékot követően.

Az OECD figyelmeztetett: a nyilvánosságra hozott adatok közvetlenül nem hasonlíthatók össze a júniusi előrejelzésekkel, hiszen más információkon alapszanak, ettől függetlenül tükrözik a piac csökkenő várakozásait.

Míg korábban éves összehasonlításban 2,8 és 2,7 százalékra becsülte az OECD az amerikai bővülés mértékét az év utolsó két negyedévében, addig a most nyilvánosságra hozott adatok rendre 2 és 1,2 százalékos növekedést jósolnak. Az OECD hangsúlyozta, hogy nagy bizonytalanság övezi az előrejelzéseket: „még nem világos, hogy a lendületvesztés csupán átmeneti, vagy inkább a fogyasztás struktúrájából fakadó alapvető hibákat jelez, amelyek a kormányzati költekezés csökkenésével felszínre törnek” – írta az OECD.

Mindkét forgatókönyv más és más költségvetési, illetve jegybanki lépéseket követelne meg. Amennyiben a növekedés lassulása mögött hosszabb távon ható erők húzódnak meg, úgy a monetáris élénkítés eszköze lehet a megoldás: a kvantitatív (mennyiségi) lazítás mellett a zérushoz közeli kamatszint fenntartása is enyhítést nyújthat. Az OECD szerint „a fiskális konszolidáció is késleltethető, amennyiben azt lehetővé teszik a finanszírozási körülmények”.

Kedvezőbb esetben, amikor a talpra állás lelassulása inkább átmeneti jellegű, a monetáris támogatás visszavonása néhány hónappal elhalasztható, de a tervezett költségvetési konszolidációt folytatni ajánlott.

A nyilvánvaló veszélyek mellett több optimizmusra okot adó körülményt is felsorol az OECD jelentése. Nem valószínű, hogy a következő időszakban csökkenne a beruházások mértéke, mivel jelenleg alacsony szinten van, a vállalati szektor erős profitkilátásokkal rendelkezik, és a felhalmozott készletek további csökkentése sem valószínű. Összességében az OECD államainak pénzügyi helyzete konszolidálódott, és a fejlődő piacok továbbra is robusztus növekedési pálya elé néznek.

Az OECD tanulmányában kedvezőnek ítélte az inflációs helyzet alakulását. Annak ellenére, hogy a nyersanyagárak nőttek az elmúlt időszakban, az alapvető trend a további csökkenés irányába mutat. Várhatóan Németországban lesz a legnagyobb a visszaesés, ahol éves összehasonlításban a 9 százalékos második negyedévi növekedést követően rendre 0,7 és 1,1 százalékos növekedésre lehet számítani a harmadik és negyedik negyedévben. Az OECD vezető közgazdásza, Pier Carlo Padoan szerint „Németországban az építőipar okozza a visszaesést, de csökkent az ipari megrendelések száma is. Az exportorientált ipari növekedés lassulására kell számítanunk”.

A brit gazdaság növekedése várhatóan a németországinál kisebb mértékben lassul: a harmadik negyedévben 2,7, a negyedikben 1,1 százalékos bővülésre számít az OECD a második negyedévi 4,9 százalékos fellendülés után.

Japán vélhetően az év második felében sem tud nagyobb lendületet venni, a második negyedévben tapasztalt 0,4 százalékos eredmény után az év további részében 0,6, majd 0,7 százalékos GDP-növekedés várható éves összehasonlításban.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
havazás
Min: -11°C
Max: -4°C
holnap
zord nap
Min: -18°C
Max: -9°C
Részletek

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Zetével?