Aczél Endre: A kereskedelmi és gyakran a közszolgálati televíziók fürge kamerái ott vannak minden lelőtt és meglőtt, halott és lélegeztetett, gyilkos és tettes etc. nyomában. Napszámban szólaltatják meg, akit lehet: ismerőst, barátot, szomszédot, mamát, papát, nagynénit, nagymamát, testvért, mondjanak már valamit, mindegy mit, csak mondjanak. A magyar néző pedig hátradől, kinyit egy sört, és élvezi, hogy agyának egyetlen porcikáját sem kell dolgoztatnia.

A teljes cikk itt olvasható.

(Népszabadság, 2009. december 2.)