Archívum

Addig „barkácsoltak” a szocialisták, amíg százezrek kerültek bajba

Lippai Roland

2010. január 31., 07:30
Tíz százalék fölött a munkanélküliség, elemzők szerint ez akár még emelkedhet is. A drámai helyzet okaként Csath Magdolna a baloldali kormányokat tette felelőssé. A közgazdász szerint alultervezettek a bevételek, a kiadásokat pedig a növekvő szociális kiadások terhelik majd. Szerinte az új kormánynak mindenképpen segítenie kell a hazai vállalkozásokon.

A munkanélküliség emelkedése egyértelműen a baloldali kormányok által erőltetett megszorítások miatt következett be – jelentette ki Csath Magdolna az MNO-nak. Mint ismert, a KSH a héten újabb adatot közölt a munkanélküliséggel kapcsolatosan, eszerint 10,5 százalékon állt meg a mutató. Önmagában már ez a szám is rendkívül magas, ám elemzők szerint ez akár még emelkedhet is. A Fidesz pedig szombaton közölte: a nyolcéves MSZP-kormányzás eredménye a hatalmas munkanélküliség.

Mint azt Csath elmondta, az embereket érintő megszorítások miatt csökken az életszínvonal, ami hatással van a kis- és közepes vállalkozásokra (kkv). Mivel az emberek kevesebbet vásárolnak, a főleg a belső piacra termelő kis cégek tönkremennek – tette hozzá. Az idei költségvetés sem kecsegtet semmi jóval, holott éppen az életszínvonal emelkedését kellene beindítani, hogy némileg élénküljön a belső piac. A közgazdász szerint a hazai kkv-k több problémával is küzdenek; egyrészt nincsen piacuk, nem jutnak forrásokhoz, s mivel nem rendelkeznek önrésszel, uniós pályázatokban sem tudnak részt venni.

Szavai szerint már a költségvetés tavalyi elfogadásakor is látni lehetett, hogy a Bajnai-kormány optimistán állt a bevételekhez, holott az életszínvonal csökkenése, a belső vásárlóerő szűkülése és a cégek, vállalkozások bedőlése mind bevételkiesést eredményez. A munkanélküliség elemkedése pedig további szociális kiadásokkal terheli majd a költségvetést.

Emlékeztetett arra is, hogy a foglalkoztatottak nagyobb részét még mindig a hazai cégek alkalmazzák.

A következő kormánynak – folytatja a közgazdász – mindenképpen az adósságok rendezésével kellene segítenie ezt a szektort. Csath Magdolna hozzátette: előfordul, hogy éppen az állam vagy valamely önkormányzat késlekedik az elvégezett munka utáni kifizetésekkel. Ez pedig súlyos gondokat okoz a kevés hitelhez jutó cégeknek – hívta fel a figyelmet. Jelentős problémát okoz továbbá a körbetartozás, amelynek megszüntetését szintén prioritásként kell majd kezelni. Fontosnak nevezte még, hogy „nagyobb szigor alá kell venni a bankokat”, mert ugyan hozzájutottak több százmilliárd forinthoz, ugyanakkor a hitelezést nem akarják beindítani.

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2