Archívum

Ami biztosnak látszik: Gyurcsány bizalmasai maradnak

Megszűnhet a belügyminisztérium, eltűnhetnek a megyék
MNO-összefoglaló

2006. május 04., csütörtök 12:00
A miniszterjelöltek formálódó névsora alighanem csak Gyurcsány Ferenc és legszűkebb köre előtt ismert, ám a sajtóban napról-napra találgatások röppennek fel arról, melyik bársonyszéket ki viszi majd. A HVG és a Heti Válasz most megjelentetett „listáiban” közös elem, hogy az SZDSZ elhalászta az egészségügyi tárcát, viszont lemondott az oktatás irányításáról.
A múlt hét végén megkezdett, kedden Budapesten folytatott koalíciós egyeztetések nyomán e hét végére alakulhatnak ki a kormányzati struktúrával kapcsolatos álláspontok. A koalíciós pártok nyilatkozatai szerint személyekről nem nagyon tárgyalnak, a programokhoz keresnek majd embert. Gyurcsány Ferenc közben jót nevet az újságírókon, mert mint blogjában írja: „Nem egy esetben még csak megközelítően sem találják el a valóságos szándékokat az állítólagos jól értesült forrásra hivatkozó hírlapírók”. A miniszterelnök szerint azért is nincsenek könnyű helyzetben a hírekre vadászó újságírók, mert „nem nagyon szivárog a Miniszterelnöki Kabinet”.

A Föld fog sarkából kidőlni?

Az alkudozások során olyan közigazgatási egységek és intézmények megszüntetése is fölmerül, melyre a magyar történelemben nem lehet előképet találni. A fővárosi kerületek jogköreinek jelentős megnyirbálásáért cserébe a szocialisták az index.hu értesülései szerint belemennének abba, hogy megszüntetnék az ezeréves hagyományra visszatekintő magyar megyerendszert, melyet két lépcsőben regionális önkormányzatok váltsák fel. Idén ősszel még megalakulnak a megyei közgyűlések, de feladatuk az lenne, hogy levezényeljék az átalakulást a régiós modellbe. Az SZDSZ elképzelései szerint 2008-ban már regionális önkormányzatokat kellene választani, majd újabb átmeneti időszak után 2010-től véglegesedhetne az új önkormányzati struktúra.

Mivel Lamperth Mónika személye az Index információi szerint
„annyira elfogadhatatlan az SZDSZ számára, hogy akár a belügyminisztérium teljes megszüntetésébe is belemennének”. Ebben az esetben a BM-től a rendészeti ágak az eredeti tervek szerint az igazságügyi tárcához kerülnének, a helyi fejlesztések és az önkormányzatok ügyét – külön önkormányzati minisztérium helyett – az szétváló gazdasági minisztériumok, a fejlesztési és az infrastrukturális tárcák között osztanák meg. Ebben az esetben Kóka is, Kiss Péter is miniszter lesz.

A haverok maradnak

Gyurcsány Ferenc most is meglepetéseket fog okozni – lényegében ez az egyetlen közös elem a HVG által megkérdezett szocialista és szabad demokrata politikusok kormányalakítással kapcsolatos értesüléseiben, spekulációiban. A lap több informátora is tudni véli, hogy Gyurcsány néhány bizalmi emberének egészen biztos helye lesz a kabinetben. Közöttük emlegetik a miniszterelnök régi bizalmasát, Szilvásy Györgyöt (mint lehetséges kancelláriaminisztert), Kiss Pétert (akinek talán gazdasági tárca jut a Miniszterelnöki Hivatal helyett), továbbá Veres János és Kóka János minisztereket. Nem inog a széke Gál J. Zoltán miniszterelnökségi politikai államtitkárnak sem, miközben államtitkár társai közül Baja Ferenc csak képviselőséggel vigasztalódhat, Nagy Sándor pedig valószínűleg még azzal sem.

A kormányzati struktúráról továbbra is csak annyi látszik biztosnak, hogy 12 minisztérium maradna (a jelenlegi 15 helyett, amihez két plusz miniszter is járul), megközelítőleg a Sárközy Tamás államreform-koncepciójában szereplő felállásban. Az SZDSZ magas árfolyama ebben a ciklusban sem gyengülne: a koalíciós képviselőhelyek kevesebb mint 10 százalékával rendelkező párt a tárcák negyedét, három bársonyszéket kapna. Ahogy Gyurcsány már korábban is nyilvánvalóvá tette, nincs köztük az oktatási (elképzelhető, hogy a távozó Magyar Bálint vigaszul Zuglóban közös polgármesterjelöltként indul ősszel). Sárközy koncepciója szerint az oktatási és a kulturális minisztérium összevonásával egységes kultusztárca jönne létre, melynek vezetésére éppen a jelenlegi szocialista pártelnök az esélyes.

Megszerezték viszont a liberálisok a kampányuk leghangsúlyosabb elemét alkotó egészségügy irányítását. Igaz, cserébe el kell fogadniuk, hogy nem valósul meg – legalábbis egyelőre – a párt által preferált több-biztosítós modell. A bársonyszék várományosaként Molnár Lajos mellett Kókát is emlegetik. Ő egyébként igazi jolly joker, szinte minden SZDSZ-gyanús posztra felmerült a neve: így az infrastrukturális minisztérium élére is, amit a jelenlegi gazdasági minisztérium kettéválasztásával hoznának létre.

Fodor, mint igazságügyi miniszter: Ne kábítsatok!

Ha az igazságügyi tárca a régi maradna, megkaphatná az SZDSZ és Fodor Gábor. (Erre a felvetésre állítólag azt válaszolta Gyurcsány Kuncze pártelnöknek: „Na, ne kábítsatok!” – A szerk.) Amennyiben viszont MSZP-é marad az igazságügy, akkor a külügy – esetleg az európai uniós ügyekkel kiegészítve – válhatna az SZDSZ territóriumává. E tárca élére Szent-Iványi István mellett ugyancsak Kókát emlegetik. Egyes hírek szerint – MSZP-jelöltként, de a liberális szellemiséget erősítendő - Gyurcsány Surányi Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét igyekszik megnyerni költségvetési és kincstári miniszternek.

A politikai alkudozás eredményeképp alighanem tárcát kap a fiatalabb szocialista generáció valamelyik prominense a HVG szerint. Botka László szegedi polgármestert például a Köztársaság téri MSZP-székházban szívesen állítanák a Belügyminisztérium élére. Van esélye a terrorellenes küzdelem kommunikációját kormánymegbízottként vezénylő Vadai Ágnes előléptetésének is, rá vélhetően a titkosszolgálatok irányítását (esetleg a honvédelmi tárca politikai államtitkári posztját) bíznák.

Heti Válasz: A kulcskérdésekről már megegyeztek

A Heti Válasz csütörtöki cikke szerint a kulcskérdésekről, köztük az egészségbiztosítás jövőjéről már korábban megegyezett a miniszterelnök és Kuncze Gábor SZDSZ-elnök. Erre utalhat, hogy a téma kapcsán a szabad demokraták feltűnően sokszor emlegetik a kompromisszum szót. Kiszivárogtatások szerint az SZDSZ kapná a tárcát, de egyelőre le kellene mondania a „több-biztosítós álmokról”. Az egészségügyi körök jelzésként értékelik, hogy szakértőként nem Kiss József, az Országos Egészségbiztosítás Pénztár (OEP), és nem is Kökény Mihály volt miniszter kapott meghívót a koalíciós egyeztetésre, hanem Székely Tamás, az OEP második embere.

A lap szerint Gráf József marad az agrárminiszteri székben, élvezi a miniszterelnök bizalmát Veres János pénzügyminiszter, csakúgy, mint Gál J. Zoltán. Szilvásy Györgyöt is „miniszteriábilis” emberként tartják nyilván. A lap is úgy értesült, hogy Vadai Ágnes veheti át a titkosszolgálati ügyek irányítását, ugyanakkor a Heti Válasz úgy tudja, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter pozíciója erős.
A gazdasági csúcstárca esélyesei között szerepel Bajnai Gordon, a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának elnöke.

Kóka János „elhalászhatná” Molnár Lajos elől az egészségügyi tárcát, de kormányzati körökben még azt is elképzelhetőnek tartják, hogy Rácz Jenő a bársonyszékben maradhat. Találgatások övezik Magyar Bálint sorsát is, a sajtóban felvetődött Tóth Tiborné mosonmagyaróvári gimnáziumigazgató neve, ezt azonban ismerői nem tartják valószínűnek – írja a Heti Válasz.

index.hu, HVG, Heti Válasz
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0