Archívum

Az argentin autósok sem ismerik el felelősségüket

Sobieski Tamás

2010. március 12., péntek 21:46
Az argentin Clarín közölte az ország úrvezetőiről készített felmérést és érdekes ellentmondásokat fedezett föl az autósok önértékelésében.
Az Országos Közutak Biztonságának Ügynöksége (ANSV) szembesítette a lakosokat a baleseti statisztikák egyik figyelmeztető adatával: évente 7300 halottat követelnek a közúti balesetek. Egy másik elgondolkodtató tény: frontális a karambolok 48 százaléka. Fabián Pons a közúti biztonságot vizsgáló egyik intézmény kutatója két fontos jelenségre hívta föl a figyelmet: ha koccanásra kerül sor, akkor mindig az egyik fél a hibás, de ezt sose hajlandók elismerni a vétkesek. Az autósok pedig büszkék ugyan ügyességükre, de elfelejtik, hogy csak kénytelenségből, mert igazából nem tartják be a közlekedési szabályokat.

Felipe Rodríguez Laguens, az említett ügynökség vezetője emlékeztette az úrvezetőket, hogy tavaly novemberben készítettek egy tanulmányt, amely megállapította, hogy a sofőrök 60 százaléka sose vagy szinte soha nem tartja be a közlekedési szabályokat. Az új tanulmány még arra is felhívta a figyelmet, hogy a gépkocsivezetők 63 százaléka szerint a közlekedési rendőrök felkészültsége sok kívánnivalót hagy maga után, több mint felük pedig egy kis kenőpénzzel elintézhetőnek tartja a szabályszegést. A felmérés újabb üzenete: a sofőrök 22 százaléka nagyon feszült idegállapotban vezet, és ezért nem nagyon valószínű, hogy tekintettel lesz másokra. A megkérdezettek fele egyébként azért ideges, mert a többiek nem tartják be a szabályokat. Végül Rodríguez Laguens emlékeztette autós honfitársait: a probléma megoldására az az első lépés, hogy el kell ismerni létezését.

(clarin-com.ar - Argentína)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1