ma
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
Archívum
Baloldali többség a szombathelyi városházán MDF-es segítséggel
Lemondott az MDF ügyvezető elnöke
A ma alakuló szombathelyi közgyűlésben baloldali többség lesz. Ahogy arról már beszámoltunk, az MDF elnöksége pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hat hónapig bizalmat szavaznak az MSZP-SZDSZ-es városvezetésnek és Ipkovich György polgármesternek. A hét végén kiderült, hogy az Együtt Szombathelyért Egyesület is a kormánypárti városvezetést támogatja.
Így a mai ülés előtt már világos, a 29 tagú szombathelyi közgyűlésben a baloldal került jobb pozícióba.
Ugyanis a Fidesz- Pro Savaria- KDNP 14, az MSZP- SZDSZ a polgármester Ipkovich Györggyel együtt 13 mandátumot szerzett. Őket támogatja majd Gyimesi József, az Együtt Szombathelyért Egyesület és Szabó Gábor, a Magyar Demokrata Fórum jelöltje. Tehát a két korábbi Fidesz taggal együtt, megvan az MSZP-SZDSZ-es koalíció többsége a szombathelyi városvezetésben.
Az Együtt Szombathelyért Egyesület közleményében kifejti, hogy a végleges választási eredmény ismeretében szeretnék álláspontjukat leszögezni: a város polgárai október l-én megválasztották Ipkovich Györgyöt Szombathely polgármesterének, és ezt a választási eredményt tudomásul kell vennünk. Nem kívánjuk elvitatni a polgármesternek azt a jogát, hogy legközvetlenebb munkatársait maga jelölje ki, és vállalja értük, és munkájukért az erkölcsi és politikai felelősséget. Ezen alkotmányos elvnek és gyakorlatnak megfelelően már most - az előterjesztendő személyek nevének ismerete előtt- kijelentjük, hogy az alpolgármesterek és tanácsnokok személyét megszavazzuk. – olvasható a közleményben.
Mint ismeretes, Szabó Gábor volt 1998 és 2002 között Szombathely fideszes polgármestere.
Közben lemondott Lechner Ferenc az MDF szombathelyi ügyvezető elnöke. Érdeklődésünkre elmondta, hogy 1988 októbere óta a párt tagja, döntését lelkiismereti okokból hozta meg. Az 1956-os elkötelezett politikus nem tudja elfogadni a baloldallal való együttműködést.
-Erkölcsi alapelveimmel összeegyeztethetetlen az MSZP-vel való megegyezés- tette hozzá.
Takács Gábor (Szombathely)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom